BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége a benyújtott törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja és támogatja, de miközben ezt mondom, szólni szeretnék arról, hogy erősek a kétségeink, az aggodalmaink azzal kapcsolatban, hogy azt a hatást, amit a törvényjavaslat céloz, amiről a korábbiakban is szó esett, vélhetően sajnos nem fogja tudni kiváltani. Hiszen az általános indoklásban olyan dolgok vannak megfogalmazva célkitűzésként, hogy csökkenjen a munkavállalók kiszolgáltatottsága, az építés pénzügyi morálja erősödjön, a korrekt, megbízható cégek kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, mivel igazságosabbá válik a közteherviselés s a többi; vagy amire miniszter úr utalt: versenyképessé tenni az építőipart.
Nos, nagyon súlyos, nagyon komoly dilemma ma a magyar építőipar vonatkozásában, hogy a feketemunka érdemben olcsóbbá teszi az építkezést. Amiről előttem a költségvetési bizottság előadója is említést tett, az a 22-es csapdája. Lehet az építőiparban komolyabb munkaügyi ellenőrzéseket gyakorolni. Lehet megszavazni a Házban ezt a törvényjavaslatot, ami néhány lépést tesz érdemben ebbe az irányba; ezekről szeretnék majd egy picit bővebben beszélni. De hogy ez nem versenyképesebbé fogja tenni az építőiparunkat, hanem valójában költségemelkedéssel, áremelkedéssel jár, az nagy valószínűséggel prognosztizálható.
Valóban három törvény módosításáról van szó ebben a javaslatban: a munkaügyi ellenőrzésről, az épített környezet alakításáról és védelméről, illetve a közbeszerzési törvényről. Érdemi jogszabály-módosítást az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 97. évi LXXVIII. törvény módosítása, illetve kiegészítése, bővítése jelent, ahol az 58. §-ban új bekezdésekkel egészíti ki a törvényjavaslat előkészítője a hatályos normaszöveget. Ezek azokra az adatokra irányulnak, amikkel szolgálni kell, amiket az építtetőnek mindenképpen rendelkezésre kell bocsátani, és itt ilyen dolgok vannak csupán felsorolva, mint az építtető neve, címe, adóazonosító száma; építtetés helyszíncíme, helyrajzi száma; kivitelező neve, címe, adóazonosító száma; kivitelezés jogosultságának külön jogszabály szerinti igazolása; és a d) pontban a felelős műszaki vezető és építési műszaki ellenőr neve, címe, adóazonosító száma. Tehát újabb szigorúbban és törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettség keletkezik a törvényjavaslat alapján, aminek az a következménye - és ez az érdemi következménye -, hogy akár bírságolható is a bejelentési kötelezettség elmulasztása.
Ugyanennek a törvénynek a 46. §-a fogalmazza meg, hogy ha az építési műszaki ellenőr, a kiviteli tervek tervezője, illetve a kivitelező nem rendelkezik a kivitelezési tevékenység jellegének megfelelő jogosultsággal, továbbá jogszabályban meghatározott bejelentéssel, az építési naplóba bejegyzéssel történő adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása esetén az építési felügyelet építésfelügyeleti bírságot szab ki az építtetővel, a kivitelezővel, illetőleg a felelős műszaki vezetővel, az építési műszaki ellenőrrel és a kiviteli tervek tervezőjével szemben. És ez az építésfelügyeleti bírság tetemes, mert a következő mondat leírja, hogy ennek összege 50 ezer forinttól 10 millió forintig terjed.
Nos, azt gondolom, hogy a törvényjavaslat valóban elindul ez irányba. Olyan adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő az építtetőknek, az építőknek, ami mentén komolyabb munkaügyi ellenőrzést ígér be bírságolásra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy ezt a bevezetőben mondtam, a szabad demokratáknak nincs szándékukban megakadályozni ezt a törvényjavaslatot, ennek a törvénymódosításnak a megszületését, csak kérdésem és kétségem a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban, hogy mennyire lesz célravezető. Merthogy az, hogy a feketemunka eltűnik-e, eltűnhet-e és milyen ütemben tűnik el az építőiparból, nem pusztán egy ilyen törvénymódosításon múlik, hanem sokkal nagyobb mértékben azon a munkaügyi ellenőrzésen, amire egyébként ettől függetlenül is, eddig is volt lehetőség. Időnként a televízión keresztül - ha máshonnan nem, hát onnan - kapunk jelzéseket azzal kapcsolatban, hogy vannak ilyen ellenőrzések, de valahogy a rendszer mégis marad, a feketemunka mégiscsak lételeme - úgy tűnik - a mai magyar építőiparnak.
Röviden ennyiben akartam összefoglalni a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés