DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Május 24-én a Népegészségügyi Tárcaközi Bizottság elfogadott egy háromesztendős megvalósítási programot, amelyről az előterjesztő Kökény Mihály úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök úr 21 lépéses programjához csatlakozik, és a nemzeti rákellenes, rákkontrollprogrammal koherens. Ezt a törvényjavaslatot és azt a programot egy napon tárgyaltuk, május 25-én. A kettő nincs szinkronban, és ez az, ami miatt nem támogatjuk, és úgy ítéljük meg, hogy ez egy része annak a meccsnek, amit - mivel most a lépésekről sok szó esik - annak idején a brit orvostársaság és a dohánylobbi százmenetes bokszmeccséhez hasonlították. Lépések helyett ott menetekről beszélnek.
Most arról szól a történet, hogy hogyan lehet még mindig benntartani a rendszerben egy olyan elemet, amit éppen az egészségnevelési program komolyan vételével a korábbi törvények olyan szintig tudtak szigorítani, hogy példaadó volt a magyar jogalkotás. A gyakorlat már nem, mert aki ma kiment itt a Parlament folyosójára, észlelhette, hogy körülbelül derékig érő füst van egy olyan területen, ahol nemdohányzók is vannak. Valahol a népegészségügyi program egyik eleme, a Hagyd abba, és nyerj!ö című elem az, ami arra utal, hogy ha egy versenysportban, éppen az ifjúság számára vonzó versenysportban a nyerés eleme egy dohányreklám, akkor nyilvánvalóan ez pozitívan befolyásolja a dohányzást.
Említésre került, hogy Magyarország szigorúbb, de ez nem igaz, mert a másik dohányzásellenes elemben, az adótartalomban éppen derogációt kértünk, és nem érvényesítjük azt, amit Európa már csaknem mindenhol érvényesít. Az lehetséges, hogy szűkít bizonyos vonatkozásában ez a törvény, ez az előterjesztés, de nem terjed ki az indirekt reklámhordozókra és az indirekt reklámra, ami a dohánytermékeknél igenis megjelenik. Kérem, nézzék majd meg a képes napilapokat, hogy hányszor jelennek meg sztárok, sportcsillagok szivarral és cigarettával csak véletlenszerűen.
Magunk úgy gondoljuk, hogy a '97-es LVIII. törvényt és ezt a 2003-as 33-as európai parlamenti és tanácsi irányelvet jól emeltük be 2004-ben, igenis ez megfelel a céljainknak. Nagyon érdekes, hogy itt többször csak a rádió szerepel mint tiltott média. Nem, kérem, a televízió is ugyanilyen módon tiltott, tehát az egész rendszerben a dohánytermékek megjelenítése bármilyen módon tilos.
A Forma-1 megoldása. Kétségetlen, van egy szerződés. Egy szerződés felmondásának, módosításának meg lehet találni a jogi okait is. A más szponzor keresését már Amerikában, ahol nagyon szigorúak, megtalálták. Informatika, egyéb területek, MOL, sok minden más, ezt az egy évet valahogy meg kell oldani. Hogy mennyire komolyan veszi Európa a tilalmat, arra utal, hogy a magyar verseny időpontját azért hozták augusztus 1-jére, mert már a közvetítés tilalmas lett volna augusztus 1-je után.
A magunk részéről átgondoltuk, hogy hogyan lehet áthidalni ezt a 9. §-t. A 9. § átfogalmazott, módosított változatát Frajna Imre képviselőtársammal beadtuk. Örömmel hallottam államtitkár úrtól, hogy van fogadókészség. Kérem, tekintsék meg; mi úgy ítéljük meg, hogy ez elfogadható az egészség szempontjait figyelembe véve. Én mindenképpen azt szeretném, ha komolyan vennénk az egészséghez és az élethez való jogot, mert a jogok hierarchiájában ez szinte az első, és egészen biztos, hogy nagyon fontos a gazdasági szempont, és a motorsport kiváltása ezzel az új megfogalmazással egy gazdasági szempontot visz be, de higgyék el, hogy a teljes egészség biztosítottsága egy jelentősebb szempont, mint egy rész- vagy egészen töredék gazdasági szempont.
Figyelmükbe ajánlom a módosító javaslatunkat, mert egyébként a törvény egészével olyan sok gondunk nincsen.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés