DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha visszaemlékszem, azért ezek a kemény kijelentések, mint a porhintés, nem teljesen idegenek képviselő úrtól, de ne is ezzel foglalkozzunk, hanem magával a problémával. Az államháztartás hiánya az, ami miatt ezekkel a kérdésekkel körültekintően kell foglalkozni, ami az egész ország érdeke, és érdeke természetesen a magyar önkormányzatoknak is, amelyhez a maradványok, pénzmaradványok felhalmozódása is nyilvánvalóan hozzájárul.

Olyat nem mondtam, hogy az önkormányzatok érdekeit képviseli, valamennyiünk közös érdekét jelenti ez a szabályozás. És ahogy mondtam, a másik oldalon több olyan lehetőséget biztosítottunk, például az 50 százalékos kötelezettségvállalást, ami lehetővé teszi ennek a tervezését. Azt sem mondom, hogy nem kell körültekintően foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Tudom, hogy nehezebb a területfejlesztési tanácsok, illetőleg a pályázó önkormányzatok feladata ezzel, de nem megoldhatatlan. A célunk mindenképpen közös, hogy valamennyi rendelkezésre álló forrást fel tudjunk használni, és egyetlen önkormányzat se essen el a támogatásától.

(16.50)

Forrás: parlament.hu