DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ismét meglepődöm azon, hogy nem a hatáskörrel rendelkező miniszter, illetve államtitkár válaszol, de én természetesen öntől is elfogadom a választ.

Egy héttel ezelőtt feltettem önnek a kérdést, hogy az egyik nagy magyar cég dolgozói kerestek meg panaszukkal, és kérik a segítségemet, illetve kérdéssel fordultak hozzám. Nevezettek a 2001. évig az üzemben 36 órás munkarenddel dolgoztak. Ez miniszteri rendelet alapján volt így, hiszen a munka jellege indokolta a 36 órás munkarendet. A munkaadó ezt a rendet 40 órásra emelte, hivatkozva egy felmérésre, amely szerint a dolgozók igényelnék ezt. A munkaadó, megjegyzem, a dolgozók írása szerint a műszakpótlék elvételével fenyegette meg őket. Meg is lett az eredménye: a dolgozók elfogadták, de mindez törvénytelen volt.

Veszélyes munkahelyről van szó, aminél elérte a vezetés, hogy ne legyen az, már legalábbis látszólag - igaz, rendeletmódosítás nem állt a háta mögött -, így kevesebb járulékot is kellett fizetni a tb felé.

A 36 órás munkahétről való áttérés törvényellenes, amit bizonyít az első- és másodfokú határozat is, amely ezt megállapítja, és pénzbüntetést rótt ki az illető cégre, hiába próbált hivatkozni a vezetés rendeletmódosítás-tervezetre és az ÁNTSZ igazolására, amely szerint már nem veszélyes az üzem, és így a 36 órás munkahét sem indokolt. Mindezt a cég vezetése önhatalmúlag tette meg.

Tisztelt Államtitkár Úr! Én írásban és szóban is beadtam önnek a kérdést, illetve nem önnek, hanem a munkaügyi miniszternek, és őszintén meglepett, amikor ma megkaptam a választ, ugyanis önhöz 30-án tettem fel a kérdést, és az ön aláírásával megszületett a válasz május 27-én. Igazán nem értem, mi volt az oka, hogy az elmúlt héten, hétfőn ön nem válaszolt a kérdésemre, miközben a válasz önnél írásban már megvolt.

Ezért most ismét kérdezem öntől, szóban: törvény vagy rendelet hiányában, önhatalmúlag egy cég vezetése módosíthatja-e a heti munkarendet? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu