GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint már más parlamenti vitában, ezúttal is azzal tudom kezdeni, hogy amit elmondott, azzal szinte teljes mértékig egyetértek.
Úgy gondolom, hogy a patkó mindkét oldalán ülünk néhányan olyanok, akik a magyar mezőgazdaságnak és a vidéknek pártérdek nélküli, elkötelezett hívei vagyunk. Ezt éreztem az ön által elmondott véleményekből is, és igen sajnáltam, hogy nem tudtam a hét végén a rendezvényen részt venni időpont-egyeztetés miatt, mert külföldön jártam éppen, és ez lehetetlenné tette. De az ott elhangzottakról tájékozódtam, és ami rajtam múlik, fogok segíteni.
Az ön által elmondott gondolatokat azzal szeretném kiegészíteni, hogy amikor az Európai Unió tagjai lettünk, bizonyos értelemben megváltást várt a vidék és a mezőgazdaság. Ez természetesen nem következett be, néhány jól érthető és ismert ok miatt. De szeretném önnek leszögezni, hogy csak akkor tudunk előrelépni, ha néhány alapkérdésben egyetértünk.
Az első ilyen alapkérdés, ami számomra nagyon fontos filozófiája a mezőgazdaságnak és a vidékfejlesztésnek, hogy egyetlenegy agrárpolitika létezik, ez a magyar nemzeti agrárpolitika. Az Európai Unió és a csatlakozás lehetőségei csak keretet biztosítanak számunkra, hogy ezt minél jobban és a lehető leghatékonyabban kihasználjuk.
A másik, ami nagyon fontos, hogy a költségvetés nehézségeit is figyelembe véve mind a hazai, mind az európai uniós forrásokból az utolsó fillérig minden támogatási lehetőséget okosan és célszerűen fel tudjunk használni. A következő, ami nagyon fontos, hogy a magyar gazdálkodók hátrányait legalább ne mi nehezítsük, hanem tegyünk meg mindent azért, hogy azonos színvonalon és azonos lehetőségekkel tudjanak versenyezni európai uniós versenytársaikkal. Azaz soha többé nem fordulhat elő, hogy 25 európai országból 24-ben időben hozzájutnak a gazdálkodók a támogatásokhoz, Magyarországon pedig nem. Az ehhez szükséges szervezeti és személyi feltételeket megteremtettem, és nemhogy jövő év áprilisáig, hanem ez év második felében faktorálással, előrehozott pénzügyi igényekkel minden gazdálkodó az ez évi támogatások 80-90 százalékához hozzáférhet.
A következő nagyon fontos dolog a hazai termelők védelme a nemzetközi piacion. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ön is tudja, hogy az európai uniós csatlakozás első és igazán negatív tapasztalata: a 450 milliós piac megnyitása nem számunkra kedvezően, hanem kedvezőtlenül alakult. Lényegesen nőtt az importtermékek aránya, és csökkent a mezőgazdasági exportunk. Nemcsak azért, mert a mi áruink versenyképtelenek, és mi erről már sokat beszéltünk egymással - legutóbb egy parlamenti vitában is -, hogy a költségszint azért magas, mert magasak a költségek, de nem a termelők miatt, hanem a rájuk zúduló terhek miatt, hanem azért volt ez a mínusz a külkereskedelmi mérlegben, csereforgalomban, mert nem megfelelő minőségű és ennek megfelelően olcsó áruk igen jelentős része érkezett be az országba, és nem voltunk felkészülve ezek kezelésére.
Szintén gyorsan összeülve a szakmai képviseletekkel, igyekeztem változtatni ezen a gyakorlaton is, hiszen a régóta húzódó 2,8-as cseh és szlovák tej-, a holland, német tojásbehozatal megállítása és jó néhány, már elindult, de azért teljes egészében a nyilvánosságra nem tartozó lépést megtettem azért, hogy ne érkezzen be a magyar termelőkkel szemben olyan áru, ami minőségileg nem felel meg, az árversenyben tisztességtelen eszközöket használ velünk szemben.
A következő, amit tudnunk kell, a pályázati rendszerek rendkívül lassú elbírálása, ami szintén a magyar termelők versenyképességét fékezte. Minden lehetőséget megpróbáltam arra felhasználni, hogy felgyorsítsuk az értékelést. De ez kevés, ezek napi intézkedések.
Önnek teljesen igaza van abban, hogy a szakma és a politika felelős képviselőinek meg kell alkotni azt a távlatot, amiből a vidéki ember és az agrártermelő következtetni tud a jövőre, és meg tudja állapítani azt, hogy jövője van és értelme van, mert jó néhányan hisszük azt, hogy egy ilyen országban, ahol mi élünk, ahol kiválóak az adottságok, nagyszerű szakmai felkészültségű embereink vannak, és közismerten rendkívül szorgalmas a vidéken élő, falusi lakosság, ott a feltételeket meg kell ahhoz teremteni, hogy a saját jogukon (Zaj. - Az elnök csenget.), saját környezetükben, saját munkájukkal érvényesülniük lehessen.
Ehhez kérem az önök segítségét, a magam részéről mindent megteszek ennek érdekében. Köszönöm a jelzést. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés