GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Szeretném leszögezni, hogy természetesen nem egyszerűen, vagy egyáltalán nem személyi kérdésről van szó, egyébként természetesen Felvinczi Katalin asszony szakmai munkásságát mind jómagam, mind pedig az SZDSZ-frakció ismeri, és ebben a tekintetben őt erre a munkára teljesen alkalmasnak tartjuk, tehát jó kezekbe került, ha tetszik, a terület. A baj nem ezzel van. A baj azzal van véleményünk szerint, hogy ez egy nagyon fontos terület, egy tízmilliós országban, ahol majd félmillió azoknak a fiataloknak a száma, akik már valamilyen kapcsolatba kerültek a különböző kábítószerekkel, nagyon fontosnak tartottuk, és a továbbiakban is fontosnak tartanánk, hogy ez a terület a kormányzati struktúrán belül is megfelelő rangot, megfelelő szintet kapjon, és tudjuk, hogy ebben a tekintetben itt most valószínűleg visszalépés történt. Ha már biztos, akkor legalább egy kormánybiztosnak kellene ezzel a területtel foglalkoznia.
Mi, liberálisok, nagy hívei vagyunk az olcsó államnak, személy szerint én például azt, hogy nehéz lenne megszámolni, hogy területfejlesztéssel hányan foglalkoznak ezen a kormányon belül, azt nem tartom jó állapotnak, mint ahogy azt sem, hogy ezek szerint a drogkoordinációval nem helyettes államtitkár, hanem egy miniszteri biztos fog foglalkozni a későbbiekben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés