DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Államtitkár úr, a tényekből kiderül, hogy a belügyminiszter asszony nem tartotta be a jogszabályt a pályázat kiírásakor, hiszen az egészségügyi szakmenedzseri képesítést nem jelölte meg feltételként ennek a nagyon fontos beosztásnak a betöltésénél. Hibát követtek el a határidő tekintetében is, hiszen az elbírálás során túllépték a határidőt. Itt van a kezemben egy papír, amelyet a Belügyminisztérium személyzeti főcsoportfőnöke írt alá, és amely a BM Központi Kórház és Intézményei szakmai vezető testülete elnökének szól. Ebből idézek: A belügyminiszter a pályázatot a bizottság ajánlási sorrendjének a figyelembevételével kívánja elbírálni. A főigazgatói álláshelyet elsősorban az első két helyen javasolt pályázóval tervezi betölteni.ö
Államtitkár úr, ön nem mondott igazat! Először is első helyre Bedros Róbertet javasolta a bírálóbizottság, második helyre a Szilvásy testvért. Ebből a levélből egyértelműen kiderül, hogy a belügyminiszter asszony a Szilvásy testvért szerette volna jogszabályellenesen kineveztetni, de mivel a szakmai vezető testület ezt két alkalommal is visszautasította, bosszúból felmentették a BM kórház kitűnően dolgozó főigazgatóját. Szégyen!
A válaszát nem fogadom el. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés