LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Valóban az Unióba való belépéssel változott meg a helyzet, amire akkor fel is hívtuk a figyelmet; a kormányzati intézkedés rendre sikertelen volt, illetve téves volt már a diagnózis is.
Valóban elkezdődnek raktárépítések, csak nagyon szomorúan tapasztaljuk - mint ahogy az újságok is írják -, hogy beindult a raktárüzlet, és valamiből kifolyólag egyfajta raktárt fognak építeni, ami nem is túlzottan felel meg a célnak.
Nagyon bántó azoknak az embereknek, akik hosszú távú szerződést kötöttek gabonatárolásra, hogy rosszabbul fognak járni, mint azok, akik rövid távra kötöttek, lejárt a határidő, és most a kormány kényszerhelyzete miatt ezek többletbevételre fognak szert tenni. Ez nem túlzottan igazságos eljárás.
Tisztelt Miniszter Úr! Ennek ellenére nagyon sok gazda van olyan helyzetben, hogy megkötötte a szerződést, jövő héten vagy utána következő héten elkezdi az árpát aratni, és nem tudja hova tenni, mert nem szállították ki a terményt. Kérem, hogy sürgősen intézkedjen!
Egyébként a válaszát nem tudom elfogadni. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés