SZALAY GÁBOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. A gazdasági bizottság a legutóbbi ülése során megtárgyalta a törvényjavaslatot, elfogadta a törvényjavaslat indokát, a törvénymódosítás szükségességét, amely szerint részben európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből, részben az ez év november 1-jén hatályba lépő közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló új eljárási törvény miatt aktualizálnunk kell a gazdasági reklámtevékenységről szóló jelenlegi törvényt.

A bizottság egyhangú szavazással úgy ítélte meg, hogy a javaslat általános vitára alkalmas, és a 9. § módosításával elfogadható. A 9. § az ominózus fogalomváltozást jelenti, tehát amikor a világszintű, nemzetközi motorsportrendezvény nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű eseményre változik, tehát ezt a fogalmi változást illetően ítélte szükségesnek a gazdasági bizottság némi módosítás elkészítését.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu