DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megértem az indulatokat, és megértem azt is, hogy rengeteg embernek nem tetszenek azok a lépések, amelyeket végrehajtunk, és amelyeket végre is fogunk hajtani minden ellenkező híreszteléssel ellentétben.

Szeretnék a tényekről beszélni, hiszen az átalakítással azt szeretnénk elérni, hogy a jelenleg és évek óta rendkívül rossz állapotban lévő utak végre valóban jó állapotba kerüljenek. Magyarországon a fizetős gyorsforgalmi útszakaszok esetében az Állami Autópálya Kezelő Rt. látja el azok fejlesztési és működtetési feladatait. A nem fizetős vagy EU-s támogatásból megvalósuló gyorsforgalmi utak, valamint további jelentős mennyiségű egyéb országos közút fejlesztési és működtetési feladatait és az ezekhez kapcsolódó egyéb feladatokat vegyesen jelenleg a Nemzeti Autópálya Rt., a 19 megyei állami közútkezelő kht. - amelyekről a képviselő úr is beszélt -, az ÁKMI Kht., amelyet a képviselő úr szintén említett, valamint az ÚKIG látja el. Mindezen tevékenységek forrása a központi költségvetés különböző soraiban található.

Az NA Rt. az egyes beruházásaira címkézetten jut támogatáshoz, az országos közutak fejlesztésére, fenntartására, valamint üzemeltetésére, karbantartására az úgynevezett ÚFCE - útvonal-fejlesztési célelőirányzat - biztosítja a forrást. Az ÚFCE számszerűleg nem elegendő, mint tudjuk, a feladatok ellátására - ez látszik a közutakon is -, annál is inkább, mert az egyes feladattípusokra szánt összegek nem kerültek meghatározásra, ezért átjárás lehetséges például a fejlesztési és fenntartási forrásrészek között. Szükséges tehát az országos közúthálózat esetében olyan új szervezeti megoldást alkalmazni, ami egyszerre biztosítja országszerte az utak egységes és hatékony kezelését - és itt az egységes és hatékony döntéshozatalon van a hangsúly -, valamint ugyanilyen fontos módon a finanszírozás gyökeres átalakításával alkalmas a mindenkori költségvetéstől független, elegendő mennyiségű - és ezen is hangsúly van: az eddiginél lényegesen több - forrás biztosítására a közutak fejlesztésére.

(9.30)

Nos, mik a konstrukció lépései? A tizenkilenc megyei kht. és az ÁKMI Kht. egyesül, ezzel együtt megalakul - ahogy képviselő úr is említette - a Magyar Közút Kht., amely részben átveszi az ÚKIG műszaki szakmai feladatait, s természetesen továbbra is százszázalékos állami tulajdonú társaság marad. Tehát semmiféle lenyúlásról nincs itt szó. Ezzel egyidejűleg a két vezetésből kialakul az MK Kht. új vezetősége. Ez az átalakítás éppen időszerű, mivel a beszámolók mostanában készültek el, így nem igényel jelentős többletmunkát az átalakuláshoz szükséges pénzügyi zárás. Megyénként a Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságai természetesen a szükséges szakmai stábbal működnek tovább ezután is. A július elejei indítással az átalakulás terveink szerint augusztus végéig befejeződik.

A finanszírozás átalakítását illetően pedig a terveink között szerepel egy útpénztár létrehozása, amely tulajdonképpen a Fidesz-kormány alatt sajnálatos módon megszüntetett Útalap újbóli létrehozását célozza meg, és ez az útpénztár biztosítaná azt, hogy a nagyon rossz állapotban lévő közutak végre valóban a közutakra fordítható pénzforrással rendelkezzenek, és ne másra folyjanak el a rendkívül sok szervezet, igazgatóság és felügyelőbizottság között a különböző érdekek szövevényes hálójában. Áttekinthető és egyértelmű szervezeti rendszert és működtetést szeretnénk kialakítani. A megoldás mindenképpen az egyszerűbb és áttekinthetőbb szervezeti felépítés felé mutat, a megvalósítás egy éven belül létrehozható, és az összeolvadó szervezetek belső átalakításával igen jelentős működési megtakarítás érhető el, többek között például a jelentős mennyiségű vezető tisztség szükségtelenné válásával. Pluszforrás bevonásának a lehetősége is megnyílik az országos közúthálózat működtetésére - ahogy említettem -, amire eddig a megyei állami közútkezelő közhasznú társaságokban sajnos nem volt lehetőség.

Képviselő úr, nem arról van tehát szó, hogy bárki olyan szervezetet szeretne létrehozni, amely valakinek - az új menedzsmentnek, az új minisztériumi vezetésnek - az érdekében áll. Mi azt szeretnénk, hogy a rendkívül rossz állapotban lévő közutak végre tényleg megkapják a szükséges forrásokat, és ha a források rendelkezésre állnak, akkor egy olyan szervezet tudjon dönteni azok gyors és hatékony felhasználásáról, amely nem fél év vagy egy év alatt totyorogva végzi a döntéshozatalt, vagy egyáltalán nem hoz döntést, hanem a közutakat a köz javára valóban megfelelő állapotba hozza.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu