DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A parlament szinte pontosan két évvel ezelőtt hagyta jóvá a főváros közlekedésének jelentős javulását eredményező nagyberuházás, a 4-es metróvonal első szakaszának megépítéséhez az állami támogatás nyújtását. Most a kormány ahhoz kéri az Országgyűlés támogatását, jóváhagyását, hogy a 4-es metró teljes hosszában, a Kelenföldi pályaudvartól a Bosnyák térig megépülhessen.
A kormány a metróvonal egy rövidebb, Kelenföldi pályaudvar-Kálvin tér szakaszáról már 1992-ben döntést hozott a világkiállítási előkészületek keretében. A szükséges költségvetési források hiánya miatt azonban a beruházás korábban nem valósulhatott meg. 2002 végén ismét lehetőség nyílt a beruházási tárgyalások megkezdésére, amelyek 2004-ben folytatódtak, a második szakasz megépítésének támogatására vonatkozó részletek kidolgozásával.
A tárgyalások során kidolgoztuk az első és a második szakasz közös finanszírozásának részleteit, rugalmasabbá, de hatékonyabbá tettük a megvalósítás ellenőrzését és a pénzügyi lebonyolítást is. Figyelembe véve az állam és a főváros teherviselő képességét, a költségek megosztásának tekintetében a felek úgy állapodtak meg, hogy a 2002. évi áron nettó 264,5 milliárd forint összegű beruházás költségeinek 79 százalékát a magyar állam, 21 százalékát Budapest főváros viseli. Az állami hozzájárulás összege továbbra is a helyi önkormányzatok támogatása költségvetési fejezetben kerül elkülönítésre.
Tisztelt Országgyűlés! A 4-es metró megépítésével a főváros közlekedési gondjai jelentősen enyhülni fognak. A gyors és kényelmes utazási lehetőség a lakosság jókora hányadát fogja visszacsábítani a tömegközlekedésbe, és ezáltal a felszíni közlekedési lehetőségek is javulnak majd.
Kérem önöket, hogy az elhangzottakat figyelembe véve támogassák a törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés