GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én szeretnék visszatérni szakmailag a 4-es metróról szóló törvényjavaslathoz. Én azt gondolom, Wintermantel képviselőtársam, hogy a múltbeli viták ellenére - ha letette a telefont, gondolom, biztos ide tud figyelni - '98 tavaszán volt egy olyan kegyelmi pillanat, amikor mind szakmailag, mind politikailag konszenzus volt abban, hogy ez a metró - amit egyébként a Fidesz ugyanúgy akar, mondja Tirts Tamás, mint az összes többi párt - merre menjen. Ez a szakmai-politikai konszenzus megvolt a Fővárosi Önkormányzatnál, aztán utána volt egy kormányváltás, és furcsa módon akkor a Fidesznek már nem volt fontos ez a 4-es metró.

A Bosnyák tér, illetve a Budaörs–Virágpiac útvonal vagy nyomvonal vitában én azt gondolom, hogy az önkormányzatnak érvényes döntése az előbbire van, ezért az a fontos, hogy ezt a szakaszt meg tudjuk építeni. Természetesen majd a DBR-ből a D betű mögött tartózkodó vagy fellelhető lábat is előbb-utóbb meg kell építeni. De úgy gondolom, hogy ez a vita lezárult, és ma már nem a nyomvonalról kellene vitatkoznunk, hanem tényleg arról, hogy ez a metró minél hamarabb, állami és önkormányzati beruházásban épüljön.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu