HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tavaly május 1-jén beléptünk az Európai Unióba. A kormány fizetett hirdetésekben reklámozta, biztatta a magyar állampolgárokat és vállalkozókat nyugat-európai munkavállalásra.
Ezzel egy időben Németországban Schröder kancellár politikai kampányának aláfestéseként brutális körülmények között 1100 fő rendőr, fegyveres, kutyás kommandós, vámos bevetésével átfogó razziát indított 23 magyar cég ellen Németországban és Magyarországon; ez utóbbi helyszínen a magyar hivatalos szervek buzgó segédkezésével. Sőt, annak ellenére, hogy hivatalosan le sem záródott az első akció, 2005. április 26-án ismét kegyetlenül lecsaptak a német hatóságok Németországban 134 helyen és hazánkban 20 helyen, ezúttal 1500 magyar munkás munkavégzését ellehetetlenítve.
A magyar munkavállalók németországi tevékenysége német exportunk 3-4 százalékát teszi ki, évi 500-600 millió eurót termelve. Tekintettel arra, hogy Németország stratégiai partnere hazánknak, hogy a kapcsolatok történelmiek és kölcsönösen előnyösek, fontos, hogy ezt a kérdést gyorsan és egyértelműen tisztázzuk.
Ezért kérdezem a tisztelt kormányt, kapott-e tájékoztatást a magyar fél 2004 áprilisától a Németországban dolgozó magyar cégek ellen folyó SoKo Pannonia akciósorozat eredményéről. Ha nem, akkor ezt rendben lévőnek tartja-e? Ha nem tájékoztatta a német fél az előző év akciói eredményéről a magyar felet, akkor milyen alapon nyújtott segédkezet ismét 2005 áprilisában a magyar ügyészség és rendőrség magyarországi házkutatásokhoz, iratlefoglalásokhoz a német félnek?
Kinek az érdekeit képviseli a magyar adófizetők pénzéből fenntartott magyar államigazgatás? Igaz-e, hogy a német fél Magyarország esetében nem fogadja el a származási ország elvét? Történt eset arra, hogy nem fogadták el a magyar minisztériumok, cégminősítést végző engedélyezési hatóságok hivatalos igazolásait? Más ország esetében is alkalmaztak hasonló eljárást, vagy ezt csak ellenünk, magyarok ellen tették meg? Mit tett ez ellen a megalázó és az Unió szabályaiba ütköző viselkedés ellen a Gyurcsány-kormány?
Mekkora kárt okozott eddig a német médiában egy éve folyó magyarellenes hisztériakampány a magyarországi imázsnak? Ki a felelős ennek megvédéséért? Mit tettek az elmúlt évben egy pozitív Magyarország-kép megvédéséért? Milyen formában képviselte a magyar állam és az illetékes öt tárca és hivatal a neki adót fizető magyar cégek érdekeit? Tiltakoztak-e, adott-e át hivatalos jegyzéket a német félnek a magyar kormány? Igaz-e, hogy ezt a német fél tagadja? Hogyan lehetséges ez? Tervez-e hasonló akciót, és milyen jogi ellenlépéseket fontolgat a magyar kormány?
Hogyan kívánja a magyar cégek jogérvényesítési képességét segíteni? Egyáltalán mit tesz azért a magyar kormány, hogy ne legyünk Európa balekjai, hogy a több mint 5 milliós német munkanélküliség és a Németországba történt bevándorlás okozta problémákat ne a mindösszesen 6 ezer, Németországban dolgozó magyar állampolgáron verjék le?
A kérdés tulajdonképpen az, hogy komolyan veszi-e a magyar érdekek képviseletét az Európai Unióban a magyar kormány. A kérdés az, hogy ezt az állapotot így akarja-e hagyni, csendben magyarázkodik, vagy pedig határozottan, Európa más népeihez és kormányaihoz hasonlóan kiáll a magyar érdekek mellett, megvédi a magyar munkavállalók érdekeit, és hozzájárul egy olyan országkép, országimázs kialakításához, ami elhiteti a másik 24 európai uniós tagállammal, hogy a magyar kormány mindent megtesz a nemzete érdekéért; hogy a magyar kormány mindent megtesz a magyar munkavállalók és a magyar vállalkozások érdekeiért, és ezt olyan hatékonyan képviseli, hogy ezt nem képes figyelmen kívül hagyni a többi ország sem, különös tekintettel Németországra, amely láthatóan belső problémái megoldására a magyar munkavállalók sanyargatását, a velük szemben alkalmazott atrocitásokat akarja felhasználni.
Fontos állomáshoz érkeztünk, hiszen nemcsak a magyar munkavállalók érdekeinek kötelező megvédéséről van szó, hanem egy olyan országképről, egy olyan imázsról, ami hosszú távon meg fogja határozni, hogy hogyan gondolkodik Magyarországról, a magyar kormányról, a magyar vállalkozókról az Európai Unió többi tagországa. Erre várom megtisztelő válaszukat.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés