WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én az előző, illetve a kettővel ezelőtti napirend kapcsán is elmondtam, hogy mi az álláspontunk a 4-es metróval kapcsolatban. Lehet, hogy ezt Szalay képviselő úr hallotta, de nem akarta megérteni, és úgy látom, hogy minden egyes alkalmat meg kívánnak ragadni arra, hogy a saját rögeszméjüket a Fidesz 4-es metróval kapcsolatos álláspontjában kifejtsék. Akkor is elmondtam, de most is elmondom: ahhoz, hogy ma Magyarországon metrót lehessen építeni, ahhoz megfelelően elfogadott szerződésekre, a Magyar Köztársaság jogrendjébe illeszkedő szerződésekre van szükség. Önöknek ilyet nem sikerült csinálni.

A Legfelsőbb Bíróság mondta ki, hogy az a szerződés, amit Medgyessy Péter és Demszky Gábor kötött, az nem felel meg a Magyar Köztársaság jogrendjének, tehát ez alapján metrót építeni nem lehet. És Demszky Gábor ahelyett, hogy megoldásokra, megegyezésre törekedett volna, inkább a pert választotta, ami sajnálatosan a magyar joggyakorlat szerint hosszú évekig eltartott, több mint három év volt, amíg a bíróság kimondta a jogerős ítéletet, addig pedig pereskedő felek között nem lehet metrót építeni. Beszélgessen el majd néhányszor Demszky Gáborral, miért tartotta fontosnak inkább a pert, mint a megegyezést.

A Fidesznek egyébként voltak javaslatai, például ha már csak azt mondta, hogy felszíni építkezésről beszéltünk: nem, például a 2-es metró meghosszabbításáról is szó volt, mint alternatív lehetőségről. A kormány kereste a megegyezést, Demszky Gábor valamilyen oknál fogva, csakúgy, mint a közlekedési szövetségnél, elhárított minden ilyen megkeresést, minden ilyen lehetőséget.

Még egyszer: amit elmondtam, azt azért tartottam fontosnak leszögezni, mert ha egyik esetben egy párt viselkedésével kapcsolatban mindig, mindenhol szükségesnek tartják elmondani a véleményüket, akkor ebben az esetben is jó, hogyha rögzítjük, hogy három évük volt arra, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtsák, és nem tették meg.

Forrás: parlament.hu