BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Békés megyei képviselő révén kezdem azzal, hogy a mi megyénkben nőtt a munkanélküliség, katasztrofális, duplájára nőtt, és tragédiaként élik meg azok az emberek, akiknek nincsen munkahelyük. És kezdem azzal, hogy jó, hogy a kormány most, kormányzásának negyedik évében foglalkozik a pályakezdők és az 50 év felettiek munkába állításával és foglalkoztatásával. Ez helyes.
Tisztelt hölgyek, urak, azt viszont el szeretném mondani, hogy önök a kormányzásuk megkezdése előtt 400 ezer új munkahelyet ígértek, és nem kaptuk meg. Kedves Gúr Képviselő Úr! Lehet arról szó, hogy a foglalkoztatás nőtt - de Békés megyében nem nőtt, és nőtt a munkanélküliek száma. És azért szólok, azért emeltem szót, hogy ne magyarázzuk meg a nem megmagyarázhatót, azt, hogy a 400 ezer új munkahelyből kormányzati eszközökkel nem lett semmi Békés megyében. Én tudom önnek bizonyítani, hogy Békés megyében egyetlenegy munkahely nem létesült kormányzati támogatásra és intézkedésre. Egy felmérésig jutottunk el Békés megyében. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Nem jutottunk el, kérem, szíveskedjék listázni, fogékony vagyok rá, és ha tévedtem, elnézést fogok kérni, és megköszönöm.
Száz szónak is egy a vége: negyedik éve kormányoznak, a 400 ezer új munkahelyből Békés megyében nem kaptunk, nem észleltük ezt a támogatást, segítséget, és katasztrófaként élik meg azok az emberek Békés megyében, akiknek a munkanélküliség szegénykenyerét kell enniük. Aki ezt fogyasztja, annak van empátiája. Kérem, próbáljanak meg a munkanélküli-segélyből, alamizsnából megélni! Ugyanakkor ez a megye nem kap külön támogatást a közhasznú foglalkoztatásra, és még a parlagfűirtási program sem indult be. Tehát még ezt a lehetőséget sem adták meg, hogy időlegesen csökkentsük a munkanélküli-támogatást.
Köszönöm, hogy szólhattam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés