DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, abban egyetértünk, hogy a rendszerváltoztatás óta az egészségügyi szolgáltatás körén belül a gyógyszerellátás, a lakosságnak a gyógyszerhez való hozzájutása egy üde színfoltnak tekinthető. Konszenzus volt az egész gyógyszerforgalmazás kialakításának, patikák alapításának, tulajdonlási viszonyának jogszabályi keretekbe foglalását illetően, és kialakult egy, a lakosság megelégedésére szolgáló gyógyszertári hálózat, amely az örvendetes módon évről évre folyamatosan növekvő gyógyszerkészletet biztosította a lakosságnak. Ha vita volt közöttünk, akkor tulajdonképpen a befogadások sebessége, illetve a szokásos ellenzék-kormánypárt között az évenként kialakuló gyógyszertámogatás mértéke, a gyógyszerkassza nagysága tekintetében volt.

Emlékezzünk vissza, bő egy évvel ezelőtt, tulajdonképpen mindenfajta előzmény nélkül, legalábbis észlelhető előzmény nélkül megjelent egy tanulmány Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal részéről, amiről kiderült, hogy senki nem rendelte meg, legalábbis akiket kérdeztünk, mind azt mondták, hogy ők ilyen tanulmányt nem rendeltek. A Gazdasági Versenyhivatal nagyon ráért, úgy gondolta, hogy na, akkor most a gyógyszerforgalmazás kérdésében letesz az asztalra egy javaslatot, amely lényegében egy teljes liberalizációt, annak a liberalizációnak a képét vetítette elénk, és amely a klasszikus piac szabályait a gyógyszer forgalmazására alkalmazandónak, kívánatosnak tartotta. Arra is emlékszünk - a jelenlévők túlnyomó többsége az egészségügyi bizottság tagja -, hogy akkor ezt a tanulmányt az egészségügyi bizottság megtárgyalta a kormány jeles képviselőinek jelenlétében, és egységes volt az álláspont, miszerint nincs igény és szükség arra, hogy a gyógyszerpiacot liberalizáljuk. Igaz, közben jöttek a hírek, hogy az európai uniós csatlakozás miatt mindenféleképpen változtatni kell a hatályos jogszabályokon, ez kötelezettségünk; de ez olyan ellentmondásos volt, valóban, ahogy Mézes Éva említette volt, hogy egy kódex jellegű, egységes új gyógyszertörvény készüljön, vagy pedig ezeknek a szükséges változtatásoknak a meglévő törvényekbe történő átvezetésével ez letudható.

Néhány héttel ezelőtt megkaptuk ezt az anyagot. Sürgősséget kért a kormány; mérlegelendő a kérése, hiszen valóban, november 1-jétől hatályba kell lépni, és összességében, ha az ember végigfutotta, olyan nagy gondot nem látott ezzel kapcsolatban, mint ami itt már eddig elhangzott. Két súlyos kérdés van, az egyik a felelősség kérdése, a másik pedig az árszabályozás, árrés kérdése. Mielőtt erre rátérnék, azért néhány kisebb jellegű észrevételt engedjenek meg számomra.

A 10. § szabályozza a tájékoztatás kérdéskörét, azon belül is a (4) bekezdés azt mondja, hogy amennyiben nem közvetlenül betegnek való kiadásra szánják a gyógyszert, akkor a csomagoláson el lehet tekinteni a magyar nyelvű ismertetéstől, sőt nem is kell mindenféle szükséges adatot feltüntetni.

(10.20)

Nemcsak azért, mert büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és óvjuk a magyar nyelvet, de a különböző nyelvi ismeretek miatt is a későbbiek folyamán komoly vitákra adhatnak okot, hogy ki hogyan fordít le éppenséggel egy adott alkalmazási előírást. Tehát nem vagyok benne biztos, hogy ez feltétlenül jó. Szerintem ragaszkodjunk hozzá, hogy igenis magyarul, egyértelműen, a későbbiek folyamán a vitákat kizárandó lehessen csak ezeket az ismertetéseket megtenni.

A 27. § lehetőséget biztosít arra, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség mellett most már az OGYI is indíthasson eljárásokat. Nekem eszembe jut az a, számomra azóta is megoldatlan kérdés, a közegészségügyi hatósági eljárás kapcsán a honvédség jogosítványa és az ÁNTSZ jogosítványa. Időnként visszatérően tapasztaljuk, hogy a két szék közt a padlóra esik mind a két szervezet. Magát az egész irányítási rendszert valahogy egyértelművé kellene tenni ebből a szempontból, hogy ne vesszenek el ezek a kérdések, hogy az egyik szervezet arra vár, hogy hátha már a másik elkezdte, vagy majd az fogja csinálni, ha kényelmetlen. Megítélésem szerint itt egyértelművé kell tenni mindenféleképpen a javaslatot.

Nagyon érdekes, és Frajna Imre is kitért rá a gyógyszer-nagykereskedelem kérdéskörében, hogy a gyógyszer-nagykereskedelmi engedély jogosultja - a 11. §-ban taglalja a törvény - lényegében ettől kezdve közvetlenül a fogyasztó irányába is forgalmazhat. Az utolsó mondat azt mondja: illetve csak olyan megrendelőnek szállíthat gyógyszert, aki gyógyszerekkel kapcsolatos nagykereskedelmi, illetve egészségügyi szolgáltató tevékenységet végez. Őszintén megmondom, nem tudom, hogy a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi-e ezt - nem tudtam utánanézni -, de azért ez elindítja az ember fantáziáját, hogy egészségügyi szolgáltató tevékenység és nagykereskedelem, nem vezet-e ez olyan egészségtelen monopóliumokhoz a későbbiek folyamán, ami esetleg beszűkíti az alkalmazási lehetőségeket. Azért én megfontolandónak tartanám, hogy ez így jó-e a szabályozás szempontjából.

Már szó volt róla, hogy a gyógyszer-ismertetési tevékenység kapcsán a paragrafus bizonyos összeférhetetlenségi szabályokat ír elő, tehát abban az intézményben, ahol egyéb jogviszonyban tevékenységet végez a gyógyszerismertető, ott kvázi nem folytathatja ezt a gyógyszer-ismertetési tevékenységét. Nekem az a véleményem, hogy teljes összeférhetetlenségre van szükség ebben az esetben: döntsék el, hogy gyógyszert akarnak ismertetni, vagy pedig egészségügyi tevékenységet, gyógyító tevékenységet akarnak folytatni. Ez adott esetben, bizonyos szakmák esetében - képzeljünk el, mondjuk, egy belgyógyászati-kardiológiai jellegű tevékenységet - akkor is torzíthatja a gyógyszerpaletta használhatóságát, tehát nem biztos, hogy a korszerű terápia irányába mutat. Nekünk az a véleményünk, hogy ebben az esetben teljes összeférhetetlenséget kell biztosítani.

A promóció kérdésével számtalan alkalommal foglalkoztunk, számtalanszor élcelődés középpontja volt. Korábban ezt rendeleti szinten próbálta a tárca szabályozni, most törvényi szintre emeli. Ennek kapcsán azonban beszélni kell arról, hogy a promóciónak van egy olyan szolgálata - és idézőjelbe téve, hogy ez aztán áldásos vagy nem -, ami tulajdonképpen az állam feladatát vállalja át. A hatályos jogszabályok előírják, hogy az egészségügyi dolgozóknak folyamatosan képezniük kell önmagukat, kreditrendszer alapján - most folynak az engedélyezési eljárások, 5 év, 250 pont, önök nagyon jól ismerik -, azonban ennek a kereteit az állam nem szervezi meg, ennek az anyagi bázisát nem biztosítja az orvosok számára. Mindannyiunkat hívogatnak hónapról hónapra különböző konferenciákra, és nekünk szerencsénk van, mert általában csak egy napra megyünk, vagy ha több napra megyünk, akkor mint VIP-vendégeknek állják a költségeinket, de ha azokat az árakat megnézzük, egy-egy ilyen kongresszuson, továbbképzésen való részvétel százezer forintos nagyságrendet jelent. Akkor, amikor jelenleg egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakorvos havi nettó fizetése nem sokkal haladja meg a százezer forintot, az egyik oldalon kötelezővé tesszük - teljesen jogosan - a továbbképzésen való részvételt, ugyanakkor anyagilag ellehetetlenítjük. Tehát jó lenne már, ha az állam az ezzel kapcsolatos feladatát teljesítené.

Nagyon jó a betegtájékoztatási rész. A patikusnak tájékoztatni kell a nem vényre járó gyógyszerek kapcsán, tehát az öngyógyszerezés esetén a gyógyszerek hatásáról, mellékhatásáról, különböző interakciókról. Ez jó, hogy benne van a törvényben, csak hát érvényt lehet-e ennek szerezni, működik-e ez, tudja-e patikus, a gyógyszerész, hogy éppen nem egy másik patikából jön, vagy hogy odahaza milyen egyéb gyógyszerei vannak. De mindenféleképpen pozitív lépésnek kell tekinteni.

Lassan elérünk az árrés kérdéséhez. Itt már többször feltettük a kérdést, hogy ez kinek az érdekét szolgálja, miért kell az árréshez hozzányúlni. Az államtitkár asszony azt mondta, ettől azt remélik, hogy csökkenni fognak a nem támogatotti körben az árak. Frajna Imre azt mondta, hogy ne fessünk mi itt tragikus jövőképet ezzel a módosítással kapcsolatban, nem biztos, hogy nagyon el fognak szabadulni az árak. Nem azt mondta, hogy biztos, hogy csökkenni fognak az árak, hanem hogy nem biztos, hogy el fognak szabadulni. Ez korrekt is.

Mikor lehet egy versenytől árcsökkentő hatást várni? Ha a verseny klasszikus feltételei adottak. Ha jól tudom, a fiókgyógyszertárakkal együtt 2650 gyógyszertár működik ma Magyarországon, ennek több mint a fele, tehát 1400-1500 közötti nagyságrend olyan településen van, ahol csak egy gyógyszertár működik. Azt mondom tehát, hogy azon a településen a konkurencia lehetősége sem áll fenn, ott nem fog tudni ebből a szempontból érvényesülni. Sőt, ha ezt a hatósági árrést megszüntetjük, miután ez a hatósági árrés, ha európai összehasonlító adatokat nézünk, jóval alacsonyabb, mint az Európai Unióban átlagosan alkalmazott; ha jól tudom - de korrigáljon az államtitkár asszony -, az átlagos kiskereskedelmi árrés nálunk 15 százalék, az európai átlag 25 százalék fölött van. Ez is mindig, minden évben vita, főleg a gyógyszerészek panaszkodnak emiatt, hogy legalább egy emberibb árrésszabályozás jöjjön be. Nyilvánvalóan, ahol nincs konkurencia, ha ezt a limitet megszüntetjük, kénytelen lesz emelni a patikus, és nem ő lesz a hibás - hiszen hány száz, 600-700 patikának ad most az állam külön támogatást azért, hogy működjön? (Dr. Vojnik Mária közbeszól.) De, van külön. Ne haragudjon, kiegészítő támogatást kap több száz patika ma, mert az árbevétele miatt nem tudja üzemeltetni a patikáját. Az volt a bizottsági beszélgetés során a vélemény, hogy ha netán kialakul olyan helyzet, hogy még nehezebb helyzetbe kerülnek ezek a patikák, akkor több támogatást fognak kapni, akkor hol van itt a verseny, tessék mondani?! Nincs verseny.

A másik az, hogy jogszabályt akkor kell változtatni, ha működési zavar van - működési zavar nincs, ebben egyetért mindenki, megfelelő színvonalú -, vagy megvan erre a társadalmi igény. A Gyógyszerész Kamara prezentálta az ezzel kapcsolatos felmérését, gondolom, közben osztályvezető úr is megkapta, mert mi megkaptuk az ezzel kapcsolatos anyagot. A lakosságnak nincs ilyen igénye, sőt a lakosság attól fél, hogy ennek az intézkedésnek a következtében emelkedni fognak az árak. Arról nem is beszélve, hogy a kihirdetés ettől kezdve megszűnik, mert megoldhatatlan.

(10.30)

Nem is tudom elképzelni, megmondom őszintén, mondjuk, két hét múlva lejáró készítmény kapcsán elkezdi hirdetni a patika, hogy végkiárusítás, most tessenek jönni, most leviszem ennyivel, annyival az áramat, most tessék bespájzolni és hazavinni. Szóval, hihetetlen zavarokat okozhat ez az egész módosítás. Kérem, hogy gondoljuk végig!

És érdekes módon a gyógyszergyártók is azt mondják, hogy ez így nem jó, mert a gyógyszerpiaci hatások nem tudnak érvényesülni ennek kapcsán. Tehát igény nincs rá, egyáltalán nem biztos, ezt senki nem tudta egyértelműen bebizonyítani, hogy árcsökkentő hatása lesz, sőt a résztvevők inkább abban értenek egyet, hogy a kezdeti időszakban mindenféleképpen áremelő hatása lesz. Hogy aztán ez összefüggésben van a támogatotti kontingens, támogatási forma megváltoztatásával, a fixesítéssel, ami óhatatlanul gyógyszeráremeléshez fog vezetni, ebben, gondolom, mindenki egyetért, ha fixesítésre tér át, és itt tulajdonképpen a hatások összemosásáról van szó.

Senki nem kérte, senki nem kívánta ezt a változtatást. A tárca sem kérte, hisz azt mondta a résztvevőknek, hogy nem fogja belerakni a törvénybe, mégis az utolsó pillanatban belekerült. Akkor kinek az érdeke ez? Nem hallottunk erre választ, mert a betegeknek biztosan nem érdeke. És a felelősségbiztosítás kérdésköre ezzel összefüggésben is vizsgálható. Mindenféleképpen megoldást kíván, hogy az állam ne tudjon teljesen kivonulni a felelősség mögül abban az esetben, ha a gyártó, mondjuk, felszívódik, tehát ezt mindenféleképpen szabályozni kell.

Az elnök úr, hála istennek, nem figyel, nem élek vissza a türelmükkel. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu