DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Az államtitkár asszonynak igaza van abban, hogy szabályozni kellene és lehetne azt, hogy a gyártók által adott rabat hogyan jut el tulajdonképpen a fogyasztóhoz. Ez nem erről szól, és egyáltalán nem biztos, hogy ez a módosítás arra a problémára megoldást fog adni.
És abban is nyugodjon meg az államtitkár asszony, hogy az itt lévők túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy a nem támogatott gyógyszerek jelenleg szabadárasak, azonban a negyedéves kihirdetést követően a kihirdetett ártól nem térhetnek el a patikák. Tehát nincs is értelme a betegeknek vizsgálódni, hogy hol jutnak hozzá olcsóbban, tehát ezért nincs igény, és ez egy biztonságot is jelent a számukra.
Ami azt jelenti, vélhetőleg az államtitkár asszonyhoz nem jutott el az a felmérés, amit a bizottság tagjai vagy lehet, hogy minden képviselő megkapott ezzel kapcsolatban, hogy irracionális vagy racionális-e a vásárlóknak a szokása. Arra a feltett kérdésre, hogy amennyiben egy másik patikában olcsóbban jutna hozzá az adott szerhez, a vásárlási szokása hogy változna, mindösszesen 23 százalék válaszolta azt, hogy ő továbbra is ragaszkodna ahhoz a patikához, ahol eddig vette, tehát nem nézne utána; 40 százalék azt mondta, hogy mindenféleképpen oda menne, ahol olcsóbban kapná; 35 százalék azt mondta, hogy csak akkor menne másik patikába, ha ott sokkal olcsóbban kapná, hogy aztán ez a sokkal olcsóbb mekkora mértékű... Tehát egyáltalán nem igaz az, amit ön állít, hogy ez a vásárlói szokásokat olyan nagyon nem fogja átrendezni.
És mindamellett, amiről itt ma nem volt szó, hogy a nem támogatotti kör vásárlói szokásainak átrendezése a támogatotti körben is, mert nyilvánvaló, hogy ha egy nem támogatott miatt elmegy egy másik patikába, ott fogja beváltani a receptjét. Tehát tulajdonképpen a patikáknak az árbevétele is teljesen... - de erre nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez legyen az ő gondjuk, ez ne legyen a mi gondunk, ezt oldják meg ők, ahogy akarják. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Igenis, van rá hatással, és nem biztos, hogy ez egészséges.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés