DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Kökény Mihály hozzászólása alatt elgondolkoztam azon, hogy volt miniszterként, kormánybiztosként vagy pedig lobbistaként mondta el a véleményét. S tulajdonképpen azokat a félelmeket erősíti - manapság a lépések korát éljük -, hogy a hatósági árrés megszüntetése csak az első lépés a teljes liberalizálás irányába, ami azért meglepő, mert még emlékszünk arra, hogy amikor egy-másfél évvel ezelőtt ezt a kérdést tárgyaltuk az egészségügyi bizottságban, akkor mindenki egyértelműen elutasította. Az ember elgondolkodik azon, hogy mire ez a felvilágosodás, mi lehet ennek a hátterében, milyen érdekek húzódhatnak meg, mennyiben függ össze ez a közelgő választásokkal.

Másrészt úgy tűnik számomra, mintha Kökény Mihály nem olvasta volna el a jelenleg tárgyalt törvényt. Azt mondja, át kellene gondolni, hogy csak a gyógyszerészek és szakasszisztensek folytathassanak expediálási és egyéb gyógyszertári tevékenységeket, holott ez a törvény pedig előírná a betegjogok keretén belül, hogy korrekt, szakmailag megalapozott felvilágosítást kell adni a gyógyszerelési szokásokkal, interakciókkal kapcsolatban. Nem tudom, hogy ez a kettő hogyan egyeztethető össze. Nyilvánvaló, hogy egy nem szakirányú végzettséggel bíró személy is adhat ilyen felvilágosítást, hiszen vannak hályogkovácsok meg más csodagyógyemberek is, de azért ez hihetetlenül sok kockázatot rejt magában.

Jó lenne, ha a kormányzat egyszer s mindenkorra - nem az apró lépések kapcsán - egyértelműen világossá tenné, hogy mit akar csinálni a gyógyszerpiaccal. Kökény Mihály utalt a demográfiai és geográfiai paraméterekre. Ezen is változtatni akarnak? De akkor mondják ki!

Forrás: parlament.hu