DR. KAPOLYI LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a fölszólalási lehetőséget. Azzal szeretném kezdeni, hogy a gazdasági bizottság megtárgyalta és teljes mértékben támogatja a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos mezőgazdasági bizottsági állásfoglalást és a javaslatot.

Nagyon sajnálom, hogy a javaslatot ellenző környezetvédelmi szakemberek nincsenek jelen, így velük a vitát lefolytatni nem lehet, és a helytelen álláspontjukra sem lehet rámutatni. Biztos, hogy az Országgyűlés tárgyalási technikájában meglesz a lehetőség, hogy face to face ezekkel az álláspontokkal találkozzunk és vitatkozhassunk. Annál is inkább helyes ez a koncepció, mert a megújuló energiaforrások, mind a szél-, a víz-, a napenergia és a biomassza, az Európai Bizottság jelenlegi gyakorlatának központi kiemelt eleme, legdinamikusabban fejlődő területe, a szén-dioxid redukálásának az egyik legjobb megoldása, és miután az Európai Unió közel 70 százalékban importra utalt energiában, ezért az energiafelhasználás mértéke és biztonsága egyértelműen növekszik, ha a megújuló energiaforrásokat nagyobb mértékben hasznosítjuk.

Az Európai Unió kampányt indított a megújuló energiaforrások témájában és a megújuló energiaszektor magas ipari szinten történő felhasználására. Spanyolország, Hollandia, Belgium, Portugália, Ausztrália az élen jár a megújuló energiaforrások törvényi szabályozását illetően, tehát ez a mostani javaslat beleillik a nemzetközi irányzatokba. Biomassza-akcióterv is készült, és ebben a megújuló villamos energia mértékét 2010-re 21 százalékos növekedésre irányozták elő, a bioüzemanyagnak 2010-re 5,75 százalékos felhasználását tervezik, és az Európai Unió, a világ biodízelszektorának vezető régiója 2010-re a jelenlegi fejlődéssel számolva 11 millió tonna bioüzemanyag-termelést prognosztizál. Ez megint egyértelműen a koncepciót támasztja alá.

A lisszaboni stratégia eleme az Európai Tanács göteborgi tanácskozása nyomán a fenntartható fejlődés stratégiájának megvalósítása, és 2010-re prioritást képez az a cél, hogy 22 százalékkal növeljék a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-mennyiséget. Magyarország számára a beruházási költségek szempontjából a legkedvezőbbnek tűnik a biomassza- és a geotermikus energiaforrásokon alapuló fejlesztési forrás. A támogatások kialakítása azonban az európai tapasztalatok alapján technológiafüggő. Magyarországon sikeresnek a biomasszát hasznosító erőművek tűnnek, és a gazdasági bizottság különösen fontosnak tartja a mezőgazdaság és az energetika összekapcsolását, mert ezzel lehetőség nyílik mind az energetika korszerű fejlesztésére, mind a mezőgazdaságban egy olyan szerkezeti átalakításra, ami jelentősen növelheti a gyenge minőségű földek hasznosítását és az ezeken a földeken elérhető értékek növekedését.

A mezőgazdaság és az energetika közös koncepciójának a kialakítása egyrészt a vidékpolitika lényegi eleme, azonban itt el szeretném azt is mondani, hogy ez a közös koncepció akkor lesz hatékony, ha az energiapolitika, tehát az egész nemzetgazdaság energiapolitikai stratégiájával fog egybeesni, illetve harmonizálni. Még azt szeretném megemlíteni, hogy ahhoz, hogy a viszonylag magas kötelező átvételi ár hosszan biztosítható legyen, szükséges olyan olcsó források tartós biztosítása, mint például a nukleáris energia. Tehát bármennyire is furcsa, valahol a biomassza-hasznosítás növelésének a stratégiája egybeesik célkitűzésében a Paksi Atomerőmű élettartamának a meghosszabbításával.

Mindezeket összegezve, illetve figyelembe véve a gazdasági bizottság szükségesnek tartja, hogy ez a koncepció részévé váljon a nemzetgazdaság energiapolitikai stratégiájának, másrészt az energetika és a mezőgazdaság közös fejlesztéspolitikája alakuljon ki.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu