DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném eloszlatni Csáky képviselő úr félelmeit: se nem volt miniszterként, se nem lobbistaként fejtettem ki a véleményem. A Magyar Országgyűlés képviselője vagyok, és a gyógyszerpiaccal kapcsolatos kérdésekben mindig is - bármilyen minőségben nyilvánítottam véleményt - az volt az álláspontom, amit az imént elmondtam; ezt visszanézheti a különböző jegyzőkönyvekben.
Azt is tanácsolom önnek, hogy olvassa el figyelmesen a hozzászólásom szövegét az Országgyűlési Naplóban, én ugyanis nem parttalan liberalizációról beszéltem, hanem fokozatos, feltételekhez kötött, a szakmai biztonságot nem megkérdőjelező liberalizációról, és nemcsak én utaltam arra, hanem Frajna Imre és Schvarcz Tibor képviselőtársaim is, hogy az élet megy tovább, és ebben a kérdésben egyszerűen nem lehet a változatlanság talaján maradni. Felvetettem néhány javaslatot, s meggyőződésem, hogy egyik-másik pont a szolgáltatói verseny tekintetében már most mérlegelendő. Amikor tehát ön azt állítja, hogy én itt utat nyitottam a parttalan liberalizációnak, akkor enyhe túlzásokba esik, mint ahogy képviselőtársaim közül senki, semelyik oldalról nem beszélt erről. Valamennyiünket az vezérel, hogy a betegek számára a gyógyszer megfelelő körülmények között, jobban hozzáférhető legyen, mint jelenleg, mert nagyon jól tudjuk, hogy e tekintetben vannak hézagok, és bizony ezen hézagok egy része a gyógyszerész köztestület magatartásának is felróható.
Kérem képviselőtársamat, legyen partner abban, hogy ésszerű változtatásokat tegyünk.
(11.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés