DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Ma hazánkban becslés szerint minden hetedik házaspár meddő, és ez a nemzetközi statisztikai adatok alapján várhatóan még növekszik is. Ez mintegy 150 ezer házaspárt érint. Közülük mintegy néhány ezren vesznek részt csupán a társadalombiztosító által támogatott kezelésen, és ennek eredményeképpen 1500-2000-re tehető azon születések száma, amely lombikbébiprogramból született, és az is kimutatható, hogy ezen újszülöttek számát nemzetközi statisztikára való hivatkozással duplájára lehetne emelni egy ilyen népességű országban, mint hazánk, tehát 3,5-4 ezer ilyen lombikbébi születésével lehetne számolni.

A lehetőség, a támogatás, a megfelelő propaganda, az ismeretek hiánya, illetőleg ennek a javítása mind ezt a célt szolgálja, hogy ezen a téren eredménnyel tudjunk tenni. Tudjuk azt, hogy ma öt, illetve hat mesterséges megtermékenyítést a társadalombiztosító teljes mértékben finanszíroz, és ennek során két újszülött megszületését finanszírozza teljes mértékben. A hormonkezeléseknél 50 százalékos a támogatás, ami még így is az érintett családok esetében jelentős, 100-150 ezer forintos anyagi terhet jelent. Tehát nem minden család élhet ezzel a lehetőséggel. Mi azt szeretnénk ennek a javaslatnak a során elérni, hogy a szegénység ne legyen kizáró ok. Adjuk meg a lehetőséget mindenkinek, aki ezzel kíván és tud élni. Gondoltunk olyan lehetőségre is, hogy egy differenciált, jövedelmen alapuló differenciált támogatás kerüljön bevezetésre, a lényeg az, hogy a támogatás mindenképpen bővüljön. Tehát a szegénység a gyermekvállalás örömét ne zárja ki.

Az országgyűlési határozati javaslat továbbmegy, és azzal is foglalkozik, hogy a meddőséggel kapcsolatos ismeretek hiánya milyen mértékben játszik közre ebben a dologban. Úgy gondolom, hogy az iskoláskorban kellene elkezdeni az eredményes felvilágosítási munkát ebben a tevékenységben, hiszen tudjuk azt, hogy a meddőség egy helyzet, egy állapot; olyan, mint egy szívinfarktus. Ott sem a szívinfarktust mint helyzetet kell kezelni - azt kell kezelni természetesen elsődlegesen -, de a cél az, hogy megfelelő prevencióval az idevezető utat mutassuk meg. Itt is preventív tevékenységet kell folytatni, kiterjedt propagandát kell folytatni, hogy az emberek ne kerüljenek ilyen helyzetbe, hiszen önhibájukon kívül is kerülhetnek ilyen helyzetbe természetesen, de vannak rizikótényezők, amelyek ezt kizárják.

Ismert az is a köztudatban, hogy a meddőség általában úgy van elkönyvelve, hogy női probléma, holott közel nincs erről szó, a férfitársadalmat ugyanúgy érinti, és nemzetközi statisztikákra hivatkozva elmondhatjuk, hogy ez a szám külföldön is, hazánkban is növekszik. Tehát mindenképpen ezt a tevékenységet fokozni kell. A nemzeti civil alapprogramban rendelkezésre álló költségvetési források teszik lehetővé azt, hogy pályázat útján az ilyen típusú tevékenység kiszélesíthető legyen, de úgy gondolom, hogy a társadalom közös célja az, és a médiának is feladata, felelőssége az, hogy ezen a téren többet tegyen a jelenleginél.

Egy kezelési programban való részvétel jelentős időbeli lekötöttséggel jár, és nem közömbös ezen emberek munkahelyi védelme. A határozati javaslat első pontja foglalkozik ezzel a kérdéssel, és javaslatot tesz a munka törvénykönyvén belüli módosításra, amely kitér erre a fontos közös kérdésre. Úgy tűnik, hogy a munka törvénykönyve jelenlegi módosító átdolgozása már tartalmazza ezt a kitételt, de ha nem, akkor módosító javaslat révén föltétlenül ki kell ezzel egészíteni. Ez a védelem szükséges a petesejt-adományozó donor és a fogadó, recipiens szempontjából egyaránt. Természetesen tudjuk azt, hogy a társadalombiztosítás, a táppénzre vétel lehetősége sok-sok éve adott is, és egy patológiás terhes esetében az egész kilenc hónapra is kiterjedhet ez a társadalombiztosítási, táppénzes védelem, de itt nem erről van szó, hanem a munkavédelemről, a munkahelyi védelemről is szól, amely szabályozza ezt a kérdést.

A határozati javaslat fontosnak tartja, hogy a meddőségi centrumok eredményességi mutatói kerüljenek nyilvánosságra, ezek a mutatók legyenek hozzáférhetők, és azért nagyon fontos ez, hogy egyáltalán az elérhetőséget az érintett párok tudják és elérhessék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Forrás: parlament.hu