SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Béki Gabriella Képviselőtársam! Azt mondta, hogy óvatos volt a kormány, nem tudja, hogy milyen terheket ró a kormányra, és nem tudja, hogy a munkavállalók hogyan is viszonyulnak ehhez. Tisztelt képviselőtársaim, a sajtó egyes lapjainak mai hasábjairól körülbelül azt olvashatjuk, hogy nemzetközi gazdasági elemzők azt mondják, hogy az államháztartási hiány Magyarországon 2005 végére 5,6 százalékos lesz, magyarán: romlik az elmúlt évhez képest. Azt mondják a gazdasági elemzők, hogy az elmúlt évi 3,5 százalékról a gazdaság növekedése 2,9 százalékra csökken.

Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, hogy az óvatosság ilyen értelemben nem a múlt évben lett volna indokolt, hanem az idei esztendőben. Hála istennek, most önök már nem annyira óvatosak, nemcsak azért, mert a munkanélküliség egyszerűen beláthatatlan arányokat ölt ma Magyarországon és folyamatosan 2002-től, hanem azért, mert tudják, hogy 2005 júniusában azért már illik olyan lépéseket tenni, ami a 2006-os választásokat valami kis reménysugárral világítja meg, az alagút látszik.

Gúr Nándor képviselőtársamnak csak egy dolgot tudok mondani, visszautalva a Béki Gabriella képviselő asszony által elmondottakra: nem rossz szájízzel mondjuk mindazt, amit mondunk. Nem azért mondjuk, amit mondunk, mert nem értünk egyet azzal, hogy a törvénytervezetben akár a 15, akár a 25 százalékos járulékkedvezmény megillesse a munkavállalókat, a pályakezdők és az 50 év feletti munkavállalók iránt… Azzal is egyetértünk, hogy két évre tolódjon ki az az időszak, a Start-kártyával, mindennel egyetértünk, csak azt nem tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök mindezt miért nem lépték meg korábban.

Gúr Nándornak csak egy dolgot tudok mondani. Tisztelt Képviselőtársam! Azt a több mint 65 vagy 68 ezer munkanélkülit, aki 2005 májusában van ma a munkaerőpiacon, nem… (Kikapcsolják a szónok mikrofonját.)

Forrás: parlament.hu