DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Most már, gondolom, ön is tudja, mert a munkatársait úgy kellett felvilágosítani, hogy melyik kormányrendelet az, az 50/2002. számú kormányrendelet határozza meg az egészségügyi szakellátási kapacitások befogadásának szabályait. Az intézmények az ilyen irányú kéréseiket pályázat formájában október 31-éig nyújtják be az Egészségbiztosítási Pénztár területi szerveihez. Innen egy szakmai véleményező bizottsághoz kerül az anyag, mely bizottságnak két fővel a Pénzügyminisztérium is tagja, és amely bizottság január 31-éig tesz javaslatot az egészségügyi miniszternek a befogadandó pályázatokról, ennek a finanszírozási részletéről is.
Az egészségügyi tárca vezetője február 15-ig küldi meg jóváhagyásra a pénzügyminiszter számára ezeket a befogadási pályázatokat, aki a jogszabály szerint február 28-áig értesíti az egészségügyi minisztert arról, hogy mely pályázatokat fogadott be, illetve az elutasításról és az elutasítás indokairól.
(16.10)
Ez a mérhetetlenül bonyolult folyamat végül, a harminc nap elteltével egy közös, a két tárca vezetője által történő kihirdetésben ér véget, és ez a kihirdetés tartalmazza a befogadásokat. Információim szerint több hónapja a Pénzügyminisztériumban fekszik, az ön asztalán fekszik az ezzel kapcsolatos dokumentum egy autogramra várva.
Tisztelettel kérdezem öntől: mikor fogja aláírni a befogadásokat, vagy az aláírások megtagadása azt jelenti-e egyben, hogy az idei esztendőben a szakmai javaslatok ellenére a kormány az egészségügy területén többletkapacitásokat nem kíván befogadni? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Érdeklődve várom válaszát. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés