DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben nagyon sokan és nagyon sokszor beszéltünk már a családtámogatásról, nemcsak a Parlament falain belül, hanem kívül is. Számtalan megkeresés is érkezett levélben, telefonon, amelyben egy sereg problémát vetettek fel. Látni való, hogy vannak tisztázásra szoruló dolgok. Kétségtelen, a családtámogatás nem egy könnyen átlátható rendszer, és pusztán annyival jellemezni, hogy duplára emelkedett a családi pótlék, még akkor is, ha ez így igaz, túlzott egyszerűsítést jelent.

A jelenlegi családtámogatási rendszer több elemből áll. Az egyik a családi pótlék. Ez alanyi jogon, minden gyermek után, kérelem és igazolások benyújtása, vagy hogy egy kedves levélíró szavaival éljek, mindenféle megalázó kuncsorgás nélkül jár. A második elem az adókedvezmény, amelyet kisebb-nagyobb adó alá eső jövedelemmel rendelkezve, kisebb-nagyobb mértékben vehetnek igénybe. Végül a harmadik elem a rendszeres gyermekvédelmi támogatás néven ismert. Ez a támogatás egyrészt pénzbeli összeg, másrészt természetbeni juttatás formájában jelenik meg.

Ez utóbbi érdekében, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásért bizony kuncsorogni kell, kérelmet írni, jövedelemigazolásokat benyújtani. Ám, ha az erre jogosító határozatot a család az önkormányzattól megkapta, már minden egyebet megkapott, ami ezzel jár, pénzbeli támogatást, térítés nélküli étkeztetést és ingyen tankönyvet. De ha a család jövedelme akár csak egy forinttal is többet mutatott, mint amennyi a kijelölt határ, már mindenféle támogatástól elestek. A felmérések szerint az igazán rászoruló családok mintegy egyharmada nem is veszi igénybe ezt a fajta támogatást, egyrészt, mert nem tud róla, mert nem tudja az érdekeit megfelelően érvényesíteni.

A jelenlegi családtámogatási rendszer nem kezeli egyenlően a gyerekeket, ami nem is lenne baj, ha oda juttatna többet, ahol nagyobb a szükség. Csakhogy éppen fordítva működik: a közös kasszából azoknak a családoknak jut több, ahol nagyobb a jövedelem. Nem véletlen, hogy egy tekintélyes szakmai kiválóság perverz újraelosztásnak nevezi ezt a folyamatot. Ezen az igazságtalanságon kell és mi ezen az igazságtalanságon kívánunk változtatni.

Ebben a ciklusban már számos intézkedést tettünk abba az irányba, hogy ezt a megbillent egyensúlyt helyreállítsuk. A szegénységben, nélkülözésben élők érdekében a mindenkihez eljutó családi pótlékot, annak négyévi mozdulatlansága után, folyamatosan emeltük, bevezettük a rendszeres gyermekvédelmi támogatás 13. havi összegét, és fokozatosan építettük ki a kedvezményes, térítés nélküli étkeztetés és tankönyvellátás rendszerét. Azonban azt kellett látni, hogy minden erőfeszítés ellenére sem lehet a rendszer alapvető ellentmondásain változtatni. Egy merőben új szemléletre és egy új elosztásra van szükség. A legelfogadhatóbb megoldásnak az alanyi jogon járó, minden gyermekhez eljutó családi pótlék emelése bizonyult, mert ez jelent valódi garanciát a legrászorultabbak számára is. Ennek az összege emelkedik 2006. január 1-jétől.

És hogy mi ennek a forrása? A rendszeres gyermekvédelmi támogatás pénzbeli része és az adókedvezmény. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás természetbeni része tudniillik tovább jár majd. Ezzel a változtatással a családok túlnyomó része, több mint 90 százaléka jól jár. Kik nem járnak jól? Elsősorban azok a jobb módúak, akik az adókedvezményüket elvesztik, vagy az lényegesen csökken. Aztán azok a családok, ahol eddig egyszerre tudták igénybe venni a segélyt és az adókedvezményt. E változásnak azonban vannak messzire előremutató előnyei is. Már nem lesz ellenérdekelt a munkába állásban az a családfő, akinek a családja akkor járt jobban, ha csak segélyből éltek. Tudniillik, ha a családfő dolgozni ment, azaz munkajövedelmet is szerzett, elestek a rendszeres gyermekvédelmi támogatás valamennyi elemétől.

Az igazságosabb családtámogatási rendszer életbe lépése a jövő év első napja. Addig meg kell alkotni a jogszabályokat, amelyek a végrehajtás részleteit tartalmazzák, és addig meg kell találni valamennyi megoldást arra, hogy a nyertesek táborába még többen tartozzanak. Egy ilyen megoldásra már van is példa, gondoljunk a nagycsaládosokkal történő egyeztetésre. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A legrászorultabbak megsegítésére pedig most alakulnak a szociális törvényben helyet kapó családi segélyezés elemei. Hát így válik majd igazságosabbá a családtámogatási rendszer.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu