GŐGÖS ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, ha már itt maradtunk ilyen késői órán, akkor a többieket a szavazás előtt ezekkel az észrevételekkel nem piszkálnánk.
Kékkői Zoltán képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ezt a módosító javaslatot mi támogattuk, tehát köszönöm szépen az érvelését, a bizottság is elfogadta, illetve azóta mindegyik bizottság. Nyilván ezeket a módosító javaslatokat majd megnézzük, tehát én most kapásból nem fogom azt mondani, hogy mindet elfogadjuk, de azt se, hogy egyet se fogadunk el. Én egy-két dologban azért vitatkoznék. A támogatás kérdése különösen érdekes dolog, ugyanis ma fogadtuk el a villamosenergia-törvény módosításánál, hogy 23 forintot adunk a zöldáramért. Ez a módosító javaslatunk, amit néhányan jegyeztünk, átment a mai, kormány által támogatott csomagban. Én azt hiszem, ha képviselőtársam egyetlenegy befektetővel is beszélt, aki ezen a területen tevékenykedik, nem fog menni, mondjuk, egy atomenergiával előállított villamos energia mellett ez a dolog gazdasági alapon. Tehát én igenis azt látom, hogy ezt a területet támogatni kell, legalábbis addig támogatni kell, míg nem kerül arra az üzleti alapra, mondjuk, 15 vagy 20 év múlva, amikor már nagy valószínűséggel a fosszilis energiahordozók is olyan szintre érnek, hogy támogatás nélkül is megélhet. De azért az újdonságok elterjesztéséhez mindig kellett egyfajta támogatás, tehát én ezt a szót semmiképpen nem hagynám ki belőle.
Azt, hogy megújuló vagy alternatív, tudomásul vettük. Végül is az alternatív egy teljes fogalmi kört jelent, annak része a megújuló is, így gondoltuk mi, tehát nyilván semmiképpen nem akartuk kihagyni ezeket belőle, de ahány szakirodalom, ezt a kérdést annyiféleképpen kezeli. Van, aki külön-külön leírja mindet egytől egyig, és azt mondja, hogy márpedig ezek felsorolás szerint így vannak; van, aki meg csak a megújulót írja, van, aki az alternatívot írja. Üzemanyagoknál általában az alternatívot mondják, az egyéb energiahordozóknál meg inkább a megújulót. Tehát így együtt a kettő valószínűleg jó. Azt kell eldönteniük - Tóth képviselőtársam módosító javaslatánál ezt befogadtuk -, hogy ha ez praktikusabb és korrektebb, akkor nyilván így lesz. Nem szeretnénk, hogy bármi olyat kihagyjunk ebből az egész határozati javaslatból, amit fontosnak érzünk. Végül is a villamostörvényre való utalást kihagyhatnánk, mert ma elfogadtuk a módosító javaslatokat, tehát ezen a részen túl vagyunk, minden olyan szabályt sikerült betenni, ami ezt a területet eddig fékezte. Ugyanez igaz a gáztörvényre is, tehát elvileg ezt a két pontot most már ki is hagyhatnánk, de mivel a két parlamenti anyag tárgyalása párhuzamosan zajlott, én azt gondolom, hogy célszerű volt mind a kettőt így beletenni, sőt én azt gondolom, hogy benne is hagyhatjuk a határozati javaslatban.
A termálkincs hasznosítása vagy jobb kihasználása: hasznosítás jelenleg is folyik, de rengeteg olyan akadály van, ami gátolja azt, hogy ennél intenzívebben végezzük, hiszen Izland után Európában a második nagyhatalom lehetünk ebben a dologban. Tehát én igenis azt gondolom, hogy a jobb kihasználás kifejezés ebben a terminológiában megállja a helyét, de nyilván erről is beszélhetünk még.
A folyékony üzemanyagoknál, hogy mennyi az európai ajánlás: ez nem kötelező, csak szeretném jelezni. Európa 5,7 százalékot vállalt be 2010-re, ebből Magyarország 2 százalékot. Mi úgy gondoljuk, hogy a magyar adottságoknak sokkal inkább megfelelne, ha növelnénk ezt a mennyiséget, és ezért szeretnénk, hogy a vonatkozó kormányrendelet - mert jelenleg is kormányrendelet szabályozza - ne a 2010-es 2 százalékot, hanem annak egy dupla mennyiségét írná elő, ami azt jelentheti, hogy nagyságrendekkel növelhetjük azokat a mezőgazdasági alapanyagokat és nem termékeket, mert szerintem mind a két fogalom megfelel, nem hiszem, hogy ezen össze fogunk veszni, de ezt majd még megbeszéljük.
(23.10)
Tehát én azt gondolom, hogy ez egy olyan keretszabály, ami mellett párhuzamosan nagyon sok munka folyik, és valószínűleg a végrehajtási szabályok is olyanok lesznek - amelyeket novemberre várunk, hogy elvégezze a kormány, amiben persze még továbbra is nagy felelősségünk marad nekünk, képviselőknek -, ami talán egy új lendületet adhat ennek a területnek, és befektetéseket indukálhat. Az indoklásban néhány szóban utaltunk rá, azért is adta be a mezőgazdasági bizottság, mert mi pontosan ezek miatt a százalékok miatt nem annyira energetikai ügynek, hanem inkább egy vidékfejlesztési ügynek tekintjük. Ha ebben tudunk közösen valamit lépni, és visszafordíthatatlan folyamatokat elindítani, akkor hosszabb távon azt gondolom, hogy az ország javára tettünk ezzel a határozati javaslattal. Természetesen majd a végeredmény azon fog múlni, hogy milyen kötelező érvényű törvényeket és kormányrendeleteket tudunk e mögé a dolog mögé betenni.
Én mindenesetre köszönöm szépen azt az aktivitást, amelyet ebben a dologban a képviselőtársaim tanúsítottak, hiszen azért a bizottság ezzel már többször foglalkozott, és ennek a munkának, illetve az én miniszterelnöki megbízotti munkámnak a lezárása is egyben ez a határozati javaslat, ami persze egy új feladatot is jelent, hiszen az ebben lévő dolgokat ezek után most már törvényekre és kormányrendeletekre kell majd váltani.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és javaslom mindenkinek, hogy ahogy ma is a részletes vitára bocsátásról egyhangúlag szavazott a Ház, remélem, hogy a bizottsági viták után, amikor a módosító javaslatokat megbeszéljük, én abban bízom, hogy egy konszenzusos határozati javaslattal tudunk előállni még itt a nyári szabadságok előtt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Pásztohy András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés