GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben is sokat, többször olvashattunk a sajtóban korunk egyik sokat vitatott kérdéséről, az eutanáziáról.

A jelenleg hatályos hazai jogi szabályozás 1997 óta szűk körben lehetővé teszi az úgynevezett passzív eutanáziát, így például élő végrendelet alapján is alkalmazható ez. Ez azonban csak nehezen érvényesül a gyakorlatban, mivel jelenleg nincs nyilvántartás a lemondási okiratokról. A törvény Magyarországon az aktív eutanáziára egyáltalán nem jogosít fel. Hazánkban is nagy visszhangja volt egy egyesült államokbeli ügynek, ahol az úgynevezett nem önkéntes, passzív eutanázia alkalmazását láthatta a magyar közvélemény.

Az Alkotmánybíróság 2003-ban hozott döntésével elutasította Magyarországon azt, hogy az életfenntartó kezelés hozzátartozók által is visszautasítható legyen olyan értelemben, amely a beteg kifejezett rendelkezésének hiánya esetén is megengedhetőnek tartja a passzív eutanáziát abban az esetben, ha a betegnek nem tulajdonítható olyan érdek, amely életének fenntartása mellett szólna. Ez ugye azt jelenti, hogy az amerikai esetben megismert eljárás Magyarországon nem alkalmazható.

Az amerikai eset Magyarországon is jelentőséggel bír, hiszen ahogy az előbb is elmondtam, ez nálunk nem alkalmazható, mégis nagy vitákat váltott ki hazánkban is. Az eutanázia minden változata - ezt fontos leszögeznünk - olyan, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyek számára jelent kiutat, akik a hosszú haldoklás helyett a méltóságteljes halált választanák.

Joguk van-e a végső stádiumban lévő személyeknek ilyen döntést hozni saját életükről? Joguk van-e a fájdalmakkal, szenvedésekkel teli életük helyett méltóságteljes halált választani? Korlátozhatja-e az állam az egyént szabad döntési jogában? Kötelezheti-e élete végigélésére?

Az élet és halál közti szabad választás jogát nemcsak az emberi méltóságból mint az alapvető jogból levezetett önrendelkezési jog is biztosítja, hanem a lelkiismereti szabadság is. Az állam köteles tiszteletben tartani az életfelfogások sokszínűségét, így azt is, hogy valaki a hosszan tartó szenvedés helyett a kegyes halált választja.

Figyelemre méltó az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ajánlása, amely kimondja, hogy az élet meghosszabbítása önmagában nem jelentheti az orvoslás kizárólagos célját, hanem ugyanolyan mértékben kell törekedni a szenvedések enyhítésére is. Felvetődik az a kérdés is, hogy az emberi életnek, a beteg méltóságérzetének megfelelő befejezéséhez való jog törvény általi korlátozása összeegyeztethető-e a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmával. Ez a kérdés természetesen számos jogi, erkölcsi, orvosetikai, vallási problémát vet fel; meggyőződésem szerint azonban elsősorban a gyógyíthatatlan betegség végső szakaszában lévő beteg érdekeit kellene figyelemmel kísérni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Mindezek tudatában kérdezem az államtitkár urat, hogy tervez-e valamilyen törvényi változtatást az tárca. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

(15.00)

Forrás: parlament.hu