GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy ön is említette, a jelenleg hatályos jogszabályok által leírt gyakorlattal is vannak problémák, tehát mindenképpen fontosnak tartanám, mondhatom úgy is, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója fontosnak tartja ezt a gyakorlatot, ennek az áttekintését, illetve annak a kérdésnek az alapos, körültekintő megvizsgálását, hogy vajon esetleg jogszabályok módosításával lehet-e változtatni, javítani ezen a gyakorlaton. Ugyanakkor a jelenleg hatályos jogszabályok nem rendelkeznek bizonyos esetekről, így például megmarad az a kérdés, hogy mi történik akkor, amikor valakinek nem volt lehetősége előzetesen rendelkezni ebben a kérdésben. Mindenesetre az eutanázia ügye, kérdése minden bizonnyal komoly vitákat fog gerjeszteni.

Mi, liberálisok továbbra is azt tartjuk, hogy nagyon fontos a társadalmi párbeszéd, a társadalmi vita ebben a kérdésben, és ebben a társadalmi vitában az emberi méltóság (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) pártján állunk.

Köszönöm szépen, és a válaszát elfogadom. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu