JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Viszonylag rövid vita volt, és sajnos Lezsák képviselő úrnak el kell mondjam, hogy nincsen jó hírem, hiszen az ön módosító indítványát az alkotmányügyi bizottság, az emberi jogi bizottság megtárgyalta és nem támogatja, a foglalkoztatási bizottság egyharmada sem támogatja, a gazdasági bizottság sem támogatta, a mezőgazdasági bizottság sem támogatta, az oktatási bizottság egyharmada sem támogatta, és mi sem értünk vele egyet. Tehát az a helyzet, hogy a bizottsági vitában az az álláspont alakult ki, hogy sajnos - vagy hál istennek - az eredeti szöveg jó, és az ön módosító indítványát a bizottságok nem támogatták.
Ezen túlmenően egy ilyen alkalom, a zárszó arra is való, hogy nemcsak a vitában elhangzottakat, hanem bizonyos értelemben a benyújtott módosító indítványokat is értékeljük. Ezért kérem, engedjék meg nekem, hogy ezt röviden megtegyem.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szól jelen javaslatunk, melynek célja az új eljárási törvény és az egyes ágazatok hatósági jogalkalmazó tevékenységét szabályozó különös eljárási szabályok közötti összhang megteremtése.
Az előttünk lévő törvényjavaslat a jogrendszerrel való koherencia megteremtése érdekében a jogszabályok szövegének pontosítására irányuló, a terminológia egységesítésére szolgáló módosító, valamint hatályon kívül helyező és átmeneti rendelkezéseket tartalmaz, mintegy hatvan különböző eljárási területet ölel fel.
E nagy horderejű jogalkotási munka jelentőségét mutatja, hogy a tisztelt képviselőtársaim kormánypárti és ellenzéki oldalon több módosító javaslatot nyújtottak be a törvényjavaslathoz. A javaslatok közül a kormány minden olyat elfogadott, amely összhangban van a törvényjavaslat céljaival. Hasonló támogatást élveztek a kormány részéről a szövegpontosítási célból született, jobbító szándékú javaslatok is. Csupán azokat a módosítókat nem támogatta a kormány, amelyek koncepcionálisan nem illeszkednek a törvényjavaslat szövegébe.
A kormány támogatását élvezi az a javaslat, amely a különböző eljárásokban felhasználásra kerülő anyakönyvi kivonatok, hatósági bizonyítványok kibocsátását szabályozza az elektronikus közigazgatáshoz illeszkedő módon.
Támogattuk azt a módosító javaslatot is, amely a magyar állampolgár felmenővel rendelkező kérelmezők esetében biztosítja a jogi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségét a bevándorlási és állampolgársági eljárásban.
Elfogadtuk a lakcímnyilvántartást szabályozó törvény egyes fogalmainak pontosítására irányuló javaslatot is.
A támogatott javaslatok körébe tartozik továbbá a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárásának a privilegizált eljárások között való elhelyezésére irányuló javaslat, amely azt a célkitűzést szolgálja, hogy a gazdasági élethez kötődő közbeszerzések területéhez egy igen gyors és hatékonyan működő jogorvoslati rendszer kapcsolódjon.
A kormány azt a módosító javaslatot is támogatta, amely a jogi segítségnyújtásról szóló törvényt kívánja módosítani azzal a céllal, hogy a jogi segítői díjak és egyéb költségek kifizetése gördülékenyebbé váljon.
Támogatásra került az a javaslat is, amely adatvédelmi szempontokat szem előtt tartva egészíti ki az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt.
Szeretném fölhívni arra a figyelmet, hogy a módosító javaslatok megítélése során a kormányt csak és kizárólag szakmai szempontok vezérelték, a benyújtó politikai hovatartozásától függetlenül döntöttünk a javaslatok támogatásáról.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem, hogy a törvényjavaslatot az Országgyűlés támogassa.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés