KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeleg az aratás ideje, miközben még nyakunkon, illetve raktárainkban áll a tavalyi gabonatermés. Nincs ez másként az ország déli megyéiben - Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya megyében - sem. Pedig ha valahol, itt ezidáig ismeretlen fogalom volt a raktáron maradt készlet, köszönhetően a tradicionális déli piacainknak. Idén azonban ennek a több száz éves piaci tradíciónak is vége szakadt, ugyanis az egyik legrégebbi, a délszláv gabonaexport-piacunkat, szisztematikus bürokratikus akadályoztatással röpke egy év alatt sikerült végleg felszámolnia a jelenlegi kormányzatnak. Tekintsük át ennek a jól előkészített és sikeresen végrehajtott piaci önleépítő folyamatnak a főbb állomásait!
Tavaly szeptember 1-jétől kezdődően a gabonaexport-szállításokat erősen korlátozó szabályozást léptetett életbe a kormányzat. Ugyanis 2004. szeptember 1-jei hatállyal Magyarország csak 3 ezer kamion bejövetelére adott kvótát gabonaexportunk egyik fő célországának, Boszniának. A 2004. október 18-án lezajlott kormánymegállapodás ugyan pozitívan zárult abban az értelemben, hogy a saját számlás fuvaroknak az engedélykontingensét nem korlátozták, a végrehajtás módja azonban továbbra is a kiszállítást akadályozó gyakorlatot mutatott. Az importőrtől megkívánt szerződés kritériumainak ugyanis a bosnyák fél szinte képtelen volt megfelelni.
Mindeközben a hazai közúti fuvarozók helyzete, akik érdekében történő hivatkozással a Gazdasági Minisztérium az alacsony kvótát és a szigorításokat bevezette, egy jottányit sem javult. Nem is javulhatott, hiszen a magyar fél adminisztratív intézkedései a boszniai exportot alapjaiban ingatták meg. Ma már nem Magyarországról, hanem a szerb Vajdaságból szállítják a bosnyák partnereink a kukoricát, sőt a legújabb fejlemény, hogy a délszláv piacra a lengyel búzakereskedők is be tudnak törni, amihez már végképp nem szükséges kommentárt fűzni.
Mindezen negatív folyamatok alakulását tovább segíti, hogy a magyar kormány 2005. június 1-jei hatállyal elrendelte a bosznia-hercegovinai export - saját számlás szállítás - új adminisztrációs rendszerét, kísérleti időszakra. Az ügyben megjelölt illetékes hatóságoknak június 6-áig kellett fogadni a szövetségek exportra irányuló saját számlás igényeit. A GKM legyártatta az erre a célra rendszeresített nyomtatványokat, azonban az előírást végrehajtani nem lehet, mivel a VPOP még adós az idevonatkozó rendelkezések kidolgozásával.
A boszniai importőrök tájékoztatása szerint nem tudnak szállítani, mert a magyar kormány nem küldött részükre megfelelő mennyiségű fuvarkvótát, és még az új engedélyezési rendszert sem hajtotta végre. A már ez idáig is csordogáló értékesítés ezzel végképp meghiúsult, hiszen a boszniai honosságú importőrök egyszerűen nem tudnak belépni Magyarországra. Lassan itt az aratás ideje, miközben sűrűsödik a tavalyról áthúzódó készlet feletti gond. Idén ez a gond a déli megyék gazdálkodóit is sújtja, holott a korábbi évszázadokban ők szinte a gabonatábláról exportáltak. Most sem lenne ez másképp, amennyiben a kormányzati bürokrácia valamely felsőbb szándéktól vezérelve nem vetett volna véget ennek a piaci biztonságnak.
De vajon miért? Vajon mi lehet ez a felsőbb kormányzati szándék? Mivel tudjuk, hogy egy ilyen jól összehangolt intézkedéssorozatnak a végeredménye nem lehet véletlen műve, ezért csupán egyetlen racionális érv marad: a termelők tudatos tönkretétele, a termelők szisztematikus ellehetetlenítése. Hiszen már ma egyéves jövedelemkiesése van az agrártermelőknek, aratás után viszont kétévi termelési költség fekszik majd kétévi eladatlan termésben. Aki még ezután sem adja el a földjét, azt még további egy év után tudja zsarolva kényszeríteni a jogutódpárt jogutód kormánya.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés