LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A büntető törvénykönyv változtatására irányuló előterjesztés többségével egyet kell érteni. A több változtatási javaslat közül hadd ragadjak ki csupán egyet, amivel mélységesen egyetértek. Szinte hetente lehet olyan esetekről hírt hallani, hogy bíróságnál dolgozókat, pedagógusokat fenyegetnek meg vagy éppen bántalmaznak. A törvényjavaslat bővíteni kívánja a törvény által hangsúlyosan védett, azaz közfeladatot ellátó személyek körét a bírósági vagy hatósági eljárásban részt vevő szakértőkkel, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottakkal és a felsőoktatási intézmény oktatójával, tanárával és tudományos kutatójával. Ezzel egyetértek, és örülök annak, hogy korábbi előterjesztéseimnek is látom megvalósulni a nyomait.

Van azonban egy elgondolkodtató eleme a változtatásoknak, és emiatt álltam fel. Ez pedig a 12 év alatti gyermek ellen elkövetett nemi erőszak eddigi büntetési tételének az enyhítése. Ez sérti az igazságérzetemet, elfogadni nem tudom. Az előterjesztő úgy vélekedik, hogy az eddigi ítélkezési gyakorlat súlyos jogalkalmazási problémához vezetett, és ellentétes volt a büntetőjog egyik általános alapelvével, a kétszeres értékelés tilalmával. A törvény ugyanis fokozottan megtorolja a védekezésre képtelen személyek elleni erőszakot, azaz a 12 év alatti áldozat miatti súlyosabb büntetési tétel már kétszeresen ítélné el az elkövetőt ugyanazon körülményért.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Véleményem szerint téved az előterjesztő, mert eddig sem volt szó kétszeres értékelésről, s megvallom őszintén, jogilag képzett szakértőink egyetértenek velem a következőben. A 12 év alatti gyermek valóban védekezésre képtelen, és ezzel egyenértékű egy elkábított vagy egy mozgásában korlátozott erőszak áldozatával. Ezeknél az eseteknél azonban azért kell súlyosabban elbírálni a 12 év alattiak elleni erőszakot, mert egy egész életre szóló testi károsodás vagy lelki trauma érheti őket az erőszak következtében. Véleményem szerint szó sincs tehát a védekezésre való képtelenség kétszeres elbírálásáról a mai bírósági gyakorlatban, hanem a gyermeknek okozott nagyobb testi és lelki sérelem megbüntetése jelent meg a nagyobb büntetési tételben.

Emiatt ezzel a tévesen megindokolt változtatási indítvánnyal nem tudok egyetérteni, és nagyon bízom abban, hogy a törvény igazságot is szolgáltat, nemcsak jogot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu