MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon fontos és példamutató törvényjavaslatot tárgyalunk. Ahogy Pető Iván is elmondta, igen példamutató volt a törvényjavaslat előkészítése, hiszen komoly tudományos munka előzte meg, egy könyv megjelenése is, konferencia is volt ezzel kapcsolatban, és valóban kicsiszolódott az, amit ezzel kapcsolatban törvénybe lehet iktatni.

Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az információszabadságnak, amelyet a törvényjavaslat címként visel, csak egy szegmenséről van szó, ez pedig a közérdekű adatok hozzáférhetőségének a kérdése, vagyis az állami szerveknek, a közigazgatásnak, a bírói hatalmi ágnak az iratai, információi hozzáférésének a kérdéséről van szó.

(21.50)

Az információszabadság ennél többet jelent; információt adhatok, és információt kaphatok. Az információk óriási területét az állam és a közélet termeli. Ezek megismerése hihetetlenül nehéz, és különösen az összeszedése nehéz. Ebben a tekintetben, amikor a diktatúrát leváltottuk, akkor valóban az egyik első törvényünk két sarkalatos dologgal foglalkozott. Az egyik a titokban tartott, mindent államtitoknak, szolgálati titoknak vagy bizalmasnak minősített információk, állami információk, hatalmi információk közérdekűvé tétele, a másik pedig a személyes adatok védelme. E két Szkülla és Kharübdisz között kell tulajdonképpen a társadalomnak élnie, és nagyon fontos volt, hogy ezeket akkor, 1992-ben kijelentettük.

Valóban alapvető törvényről van szó, de ma már ki kell bontanunk a köztes területet is. Tehát a társadalmi élet, az emberi élet nem áll másból, mint információk adásából és információk megszerzéséből, és ezen információk jelentős része az államtól származó, intézményektől származó, szervezetektől származó, emberek csoportjától származó, és egy másik része pedig az emberektől származó információk, amelyek már személyes adatnak is tekinthetők.

Ebben a hatalmas munkában, amely rendezni kívánja ennek az információforgalomnak a kérdését, jelentős oszlop, jelentős pillér az, amit ez az előttünk fekvő törvényjavaslat tartalmaz. Maga az a mentalitás, amely kimondja, hogy ritka kivételtől eltekintve minden közpénzen létrehozott, az állam által létrehozott, az állam szervei által létrehozott tulajdonképpen szellemi tulajdon megismerhető, átvehető, és - az adatvédelmi törvény nyelvezetét használva - kezelhető, felhasználható, véleményt lehet alkotni róla, összegezni lehet, summázni lehet és így tovább; tehát úgy gondolom, ilyen irányban kell majd tágítanunk a működés keretét. Ez a jelenlegi törvény úttörő jelentőségű, és ennek a gyakorlati megvalósítása hihetetlenül sok energiát és ráfordítást igényel.

A másik dolog, amiről szeretnék beszélni: az emberiség minden korszakát a technológiák jellemezték, hiszen beszélünk kőkorról, beszélünk rézkorról, bronzkorról, vaskorról és így tovább. Tudjuk, milyen nagy jelentőségű volt, mondjuk, a gőzgép feltalálása, hogy megváltoztatta a világot a könyvnyomtatás felfedezése korábban. Most a gyorsuló elektronikus fejlődés következtében létrejött az internet mint fenoména, amely gyakorlatilag minden normánkkal, minden beidegződésünkkel, minden kategorizálással, osztályozással szemben áll, és a technológia visszahat a szellemi kérdésekre, ezt nem lehet nem tudomásul venni.

Szerencsére az internet a maga törvényei szerint, hiszen sok ezer és millió embert összekapcsol, azok számára gyors információcserét és keresést biztosít, ennek következtében fejlődik, és ezt a fejlődést a törvényhozás általában kullogva követi, nem mindig tudja megfelelő módon elérni. Gondoljunk csak arra, mennyire megváltoztatta ez a technológia a lehetőségeinket. Van egy 28 kötetes lexikonunk, és ha meg akarunk valamit keresni benne, akkor ötször meggondoljuk, hogy felmásszunk a legfelső polcra, levegyük a huszonhetedik kötetet, amely utal a harmadik kötetre és így tovább. Ma az internet vagy akár egy CD-ROM segítségével több száz, több ezer vagy több millió kötetben kereshetünk, hozhatunk össze információkat, és alkothatunk belőlük újabb információkat.

Egy óriási lehetőség nyílt meg. Ezt a lehetőséget használja fel a jelenlegi törvényjavaslat, és mint ilyen, rendkívül előremutató, a közélet új formáit teremti meg. Ha végignézzük a technológiákat, mondjuk, Athénben a piactéren vagy Rómában a Forumon folyt a közélet. Akkor a technológiai korlát az emberi hallás volt, hogy milyen távolságra tudták meghallani mások beszédét, hányan tudtak részt venni egy népgyűlésen, hogyan tudták a véleményüket kifejteni, miképpen tudtak véleményt alkotni, miképpen tudtak dönteni. Ma ez hihetetlen módon exponenciálisan megváltozott, és egészen új normákat, új lehetőségeket hoz létre. Gondoljunk csak arra, hogy a bíróságok, ha nem tudtak kézbesíteni egy ügyiratot, akkor kifüggesztették: a bíróság folyosóján volt egy hirdetőtábla, és ha ott volt két hétig vagy egy hónapig, akkor azt kézbesítettnek, illetve kihirdetettnek tekintették. Ma ez az interneten valóságos kihirdetést jelent, hiszen nagy a valószínűsége annak, hogy mindazok, akiket illet, meg fogják ismerni, és tanulmányozni fogják.

A törvényjavaslat nagy érdeme az, hogy egyúttal mintát és ajánlást is jelent a társadalmi szervezetek, csoportosulások, vállalatok, szellemi műhelyek vagy egyszerűen az emberek, intézmények és más műhelyek számára. Tehát ha van egy ilyen nagy, egységes rendszer, amely biztosítja, hogy az államgépezet szinte minden részén keletkező információk hozzáférhetők, akkor ez szuggesztív lesz.

Ady sorai jutnak eszembe, hogy “látva lássanakö. Valóban, ha az ember az interneten működik, az interneten keresgél, akkor látja azt, hogy rengeteg ember, rengeteg intézmény, múzeumok, könyvtárak, egyetemi tanszékek, tudósok, tudósok műhelyei mind-mind fontosnak tartják, hogy megmutassák magukat, megmutassák mindazokat az információkat, amelyek eddig nehezen voltak hozzáférhetők, és részt vesznek egy ilyen nagy, hatalmas közösségben, mint amilyent az internet létrehoz. Ebbe a nagy közösségbe kerül be példamutató módon és úttörőként - meglehetősen elöl haladva - a magyar társadalom és a magyar állam is, ha ezt a törvényt meg tudjuk valósítani.

Ugyanakkor hatalmas fába vágta a fejszéjét a törvényt előkészítő minisztérium (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), hiszen rengeteg… Nem 15 perc, elnök úr? Valami olyasmit tetszett mondani.

Forrás: parlament.hu