PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Azért engedje meg, hogy magam is hosszú évekig gazdálkodóként azt mondjam, hogy megítélésem szerint egyetlen kormánynak sem volt az elmúlt másfél évtizedben az a törekvése, hogy ellehetetlenítse a gazdálkodókat, hanem hogy segítse a tevékenységüket. És azt a makacs tényt se felejtsük ki és szem elől ne tévesszük, hogy a Magyar Köztársaság 2004. május 1-je óta az Európai Unió teljes jogú tagja, és a piacszabályozás, az intervenciós rendszer, a kereskedelem lehetősége bizonyos szabályok és korlátok között történik. Természetesen nem akarok ebbe belebonyolódni, hanem a konkrét felvetésével kapcsolatban egy-két gondolatot engedjen meg, hogy válaszként megfogalmazzak.

A bosnyák fél közúti fuvarozási engedélyelosztási rendszerének hiányosságaiból fakadóan valóban előfordult, hogy a bosnyák fuvarozók nem rendelkeztek elegendő fuvarozási engedéllyel. Ezen probléma megoldása érdekében az érintett magyar főhatóságok 2005. június 1-től a következő intézkedést hozták.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára elnökletével egyeztető megbeszélésen a Közlekedési Főfelügyelet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, illetve az érintett termelő és forgalmazó vállalatok érdekvédelmi szervezetei, így a MOSZ, a Gabonaszövetség, az Olajmag-feldolgozók Magyarországi Egyesülete, a Magyar Cementipari Szövetség, megállapodtak abban, hogy kísérleti időszakra a meghatározott magyar áruféleségek bosznia-hercegovinai értékesítésének elősegítése érdekében saját számlás szállítások esetén lehetőséget biztosítanak a magyar árukibocsátók által történő engedély kiadására. Az engedélykiadásban és az engedélyhasználat ellenőrzésében az érintett hatóságok és az árukibocsátó vállalkozások szervezetei az engedélyezés során együttes felelősséggel járnak el.

A közlekedésfelügyelet az áruszállítók által előzetesen felmért igényeknek megfelelő darabszámú saját számlás biankó engedélynyomtatványt legyártja, és a kijelölt vállalati képviselőnek átadja a közlekedési felügyelet területi szervezetei útján, bármikor jogosult helyszíni ellenőrzést folytatni az érintett árukibocsátónál. Szabálytalanság esetén az engedélykiadás jogosultságát azonnali hatállyal visszavonhatja. A VPOP az árukibocsátó által megküldött nyilatkozat és szervezet által kiadásra kerülő engedély másolata alapján a járművet belépteti. Amennyiben a szállítási feladat a nyilatkozatban jelzetteknek megfelelően, szabályszerűen történik, akkor a vámhivatal a járművet az engedély visszavétele mellett kilépteti az országból. Az árukibocsátók szövetségei felmérik a tagvállalataik reális saját számlás szállítási igényeit, és 2005. június 6-áig, azt követően pedig folyamatosan írásban tájékoztatják a Közlekedési Főfelügyelet forgalmi osztályát a jogosultságot kapottakról.

Az átadott engedélyeket a Közlekedési Főfelügyelet sorszám szerint nyilvántartja a számítógépes rendszerében, melyet az átvevő szervezetek utólag egyeztetve bélyegzővel és aláírással ismernek el.

(23.20)

Reményeim szerint a fenti intézkedés révén a továbbiakban nem lesz akadálya a folyamatos délszláv exportnak. Természetesen, tisztelt képviselőtársam, a magyar gabonakészletek értékesítését nem elsősorban a bosnyák exporton tudjuk levezetni, hanem természetesen minden olyan lehetőséget, amely az áruk piacra jutását segíti… - itt arra gondolok, hogy az Európai Unión belül a most felgyorsult portugál és spanyol tárgyalásokon keresztül érzékelhető, hogy több százezer tonna gabona értékesítése gyorsul fel.

Az is látszik, hogy a gabona harmadik országba való elhelyezése szintén eléggé nehéz, de a megoldás útján van ez a terület is. Úgy gondolom, ezen túlmenően minden létező hazai raktárkapacitás - nemcsak az építésre, hanem a bővítésre is gondolok -, az egyéb használatú raktárak bevonása a készletezésbe, ezek a munkálatok mind-mind azt a kormányzati szándékot jelzik, hogy igenis, a magyar gazdálkodók terményelhelyezési, -értékesítési problémáit a kormányzat, az érdekképviseletek, a gazdálkodók és a köztestületi kamarák, minden szervezet közösen fogjuk tudni megoldani.

Kérem képviselőtársamat, segítsen továbbra is, a figyelmét fordítsa arra, hogy a kormány ezen munkáját segítse, mert úgy gondolom, a gazdák érdekében közösen kell munkálkodni ezen a területen is.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu