DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának befejeztével ezúttal megköszönjem a kijelölt bizottságokban végzett nagyon alapos műhelymunkát, és a kormány részéről reagáljak a benyújtott módosító indítványokra, illetve ebben a részletes vitában elhangzottakra is.

A törvénymódosítás elsődleges célját, nevezetesen, hogy megteremtődjön a közforgalmú, felszín alatti vasút létesítéséhez az ingatlanok igénybevételének jogszabályi háttere, minden érintett bizottság támogatta. A törvényjavaslathoz összesen 15 módosító indítvány érkezett, amelyek közül egyet, a nyelvhelyességi pontosítást tartalmazó indítványt tudtuk támogatni. A Pap János képviselő úr által most említett nyelvhelyességi problémát megnézzük, meg fogjuk vizsgálni, és ha ez valóban úgy néz ki, ahogy a képviselő úr mondta, tehát érdemes átfogalmazni a mondatot, akkor meg fogjuk ezt tenni, meg fogjuk vizsgálni még egyszer. Nyilvánvalóan azt támogatjuk, hogy nyelvhelyességi szempontból is tökéletes legyen a törvény.

A többi, tekintettel arra, hogy nem illeszkedett a törvényjavaslatban megfogalmazott koncepcióba, nem találkozott a kormány egyetértésével. Ki is emelnék ez utóbbiak közül néhányat. Voltak olyan kezdeményezések, ahogy itt is elhangzott, amelyek nem két évben határozták volna meg az ingatlantulajdonos kártalanítási igényének érvényesíthetőségét. A mi álláspontunk az, hogy az esetleges érdeksérelem, például hogy az ingatlan tulajdonosa az ingatlana alá nem építtet esetleg mélygarázst, a törvényjavaslatban szereplő rövidebb idő, tehát két éven belül is felismerhető.

Szerepelt a módosító indítványok között olyan is, amelyik az építkezés során keletkezett veszélyhelyzet azonnali elhárítására úgynevezett veszélyelhárítási alap létrehozására tett javaslatot. Ez azonban nem tartalmazott olyan, az államháztartási törvény által előírt, kötelező kérdésekre vonatkozó szabályozást, mint például az alap rendeltetése, bevételi forrása, a teljesíthető kiadások köre, valamint az alappal való rendelkezésre jogosult, a felhasználásért felelős megnevezése. Ezért az indítványt nem tartottuk beépíthetőnek a törvényjavaslatba.

Több, a törvényjavaslaton túlterjeszkedő indítvány is foglalkozott a kisajátítás kérdésével, ahogy hallottuk is. Tekintettel arra, hogy a beterjesztett javaslat kizárólag a közforgalmú vasutak felszín alatti építésével összefüggő ügyeket kívánta megoldani, ezeket a javaslatokat nem tekintettük a jelenlegi törvénymódosítás tárgykörébe tartozónak.

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvénymódosítás megteremti az ingatlan felszín alatti vasút létesítése miatti igénybevételének lehetőségét. Ezzel egyértelmű jogi helyzetet teremt például a metróépítéskor felmerülő kártalanítási, kártérítési kérdések kezeléséhez. A szabályozás kialakításakor figyelemmel voltunk arra, hogy az igénybevétellel okozott kár, illetve a tulajdon korlátozásával előidézett hátrány miatt az ingatlan tulajdonosa ne szenvedjen sérelmet, azért őt kártalanítás, kártérítés, illetve kisajátítás illesse meg.

E gondolatok jegyében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a vasúti törvény módosításához benyújtott indítványokról az elmondottak figyelembevételével szíveskedjék majd határozni.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu