DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valamilyen kérdés Baranya számára fontos, akkor ez az országgyűlési határozati javaslat biztosan az. Mondom ezt fideszes képviselőtársaimnak is, akik többen vannak ezen a vitán, mint a kormánypárti képviselők. Ezt azért sem értem, mert jó tíz éve Baranyában a politikai közgondolkodás elsősorban a 6-os autópályáról vagy annak hiányáról szól, ezért meglepő számomra, hogy a baranyai szocialista képviselők vagy Wekler Ferenc - akik egyébként szintén szorgalmazták mindig is ezt a beruházást - most nem vesznek részt ebben a vitában. Megpróbálok azonban helyettük is érvelni, mert amit ők képviselnek, azt én is képviselem.
Először is nézzük meg, hogy honnan indul ez az egész gondolkodás. Lotz Károly miniszterségére kell visszautalnom, amikor 1997-ben az európai közlekedési miniszterek döntöttek az 5-ös korridor - és ezen belül az 5C korridor - megépítéséről. Ez a lengyelországi Danzig kikötőjétől az adriai Plocéig szinte egy egyenesen megépítendő autópályát, autóutat jelentene, és amiről most beszélünk, az ennek a magyar szakasza, illetve magyar szakaszának egy része.
Soltész Miklós képviselőtársam már utalt arra, hogy a leköszönő Orbán-kormány az utolsó ilyen típusú döntésében 2008-ig rögzítette megépíteni ezt az utat, és behozta Pécs rákötését is. Később az autópálya-törvény - amiről itt már sokszor szó esett - ezt a koncepciót gyakorlatilag megerősíti, és az egész autópálya-szakaszt Budapesttől az országhatárig, valamint Pécs rákötését felbontja különböző szakaszokra. Ennyiben hoz újat az autópálya-törvény és persze abban, hogy törvényben rögzíti azt - ez mégiscsak egy nagyobb garancia -, ami korábban csak kormánydöntésekben volt meghatározva.
Mindig is egyetértés volt köztünk - akik hetente kétszer-háromszor végigjárjuk a 6-os és az 56-os utat; az 56-os útra úgy gondoljanak, hogy az Szekszárdtól Mohácsig 40 kilométer záróvonal, a 6-os út meg olyan, hogy ott legalább hetente elcsattan valaki, hetente van egy halálos áldozat, persze ezt más térségek képviselői is elmondhatják maguktól -, soha nem vitáztunk a tekintetben, hogy a Budapest-Dunaújváros közötti szakaszt kell elsőnek megépíteni - hála istennek, épül, ha holnap hazamegyek, újra látni fogom, hogy dolgoznak az erőgépek -, mert itt a legnagyobb a forgalom. Abban sem volt vita a szakemberek között, hogy a következő szakasznak a Szekszárd-Bóly közöttinek kell lennie és egyben Pécs rákötésének, illetve az autópálya-törvény megjelenése óta nemcsak Pécs rákötéséről van szó, mivel a rákötés megnyúlik és Szentlőrinc térségét is érinti, Baranyának egyik legdepressziósabb térségét, sőt ha elvisszük Szentlőrincig, akkor már Somogy megye bizonyos részének is áldásos hatása lesz az egész miatt.
Azért sorolták a szakemberek - és mi politikusok is - a második helyre ezt a szakaszt, mert egyetértés volt a tekintetben, hogy Dunaújváros fölött a legnagyobb a forgalom, de ahol abszolút nem lehet közlekedni - mert azt mondtam, hogy az 56-os út 40 kilométer záróvonal -, az a baranyai szakasz. Ott tehát valamit tenni kell, mert Baranya minden gondja abból adódik, hogy a Balaton térségében menő M7-es autópálya és a Szegedet elérő M5-ös autópálya között egy hatalmas nagy térben közlekedni nem lehet, még észak-dél irányában sem. Ezért ez az országgyűlési határozati javaslat is - nagyon helyesen - másodikként ennek a szakasznak a megépítésével kalkulál, és mindig is egyetértés volt a tekintetben, hogy a következő lépés a Szekszárd-Dunaújváros közötti szakasz összekötése. Aki ebben a térségben közlekedik, az tudja jól, hogy itt se lehet ideálisan közlekedni, de legalább nem kell településről településre sétálni, mert Paksot a szélén éri az autópálya, és Dunaföldvárt is egy kicsit érinti. Ezt leszámítva még sincsenek olyan lehetetlen állapotok, mint a baranyai szakaszon, ahol - mondom - csak záróvonallal találkozik az ember. Végül az utolsó szakaszban kell megépíteni - mondták a szakemberek, és kalkulál ezzel így az autópálya-törvény - a Bóly-országhatár közötti szakaszt.
Az elmúlt időszak, az Orbán-kormány időszaka nyomvonalvitáktól volt hangos a baranyai térségben is. Ott voltunk negyvenen polgármesterek, először negyvenféle álláspontot mondtunk, ezért az államigazgatási eljárási egyeztetést meg is kellett ismételni, mert a szakhatóságok és az érintett jegyzőségek is ezer álláspontot képviseltek. Az előző kormány időszakában, hála istennek, sikerült rögzítenünk azt a nyomvonalat a baranyai szakaszon, amit a szakhatóságok is a leghelyesebbnek tartanak, mert a legkevésbé sért környezeti érdekeket, és a polgármesterek, jegyzőségek is ezt a nyomvonalat képviselik. Ez azt jelenti, hogy a mohácsi választókörzetet gyakorlatilag középen metszi ketté az autópálya, így a lehető legrövidebb szakaszon épül ki Bátaszéktől Ivándárdáig, mert ott lesz a határmetszéspont.
(17.40)
Az Orbán-kormány után, amikor hatalomra került a Medgyessy-kormány - a jegyzőkönyvnek mondom, ennek ma már olyan sok jelentősége nincs -, elsősorban Toller képviselő úr megpróbálta újraindítani ezeket a nyomvonalvitákat, és tett egy újabb kísérletet arra, hogy a már rögzített nyomvonalat mégis inkább elhúzzák Pécs irányába. Pár hónapig tartott ez a meddő kísérlet, mire minden kört megfutva azt rögzítettük, hogy helyes az a nyomvonal, amit az Orbán-kormány időszakában rögzítettünk. Most ennek az építése zajlana.
Illocskától Ivándárdába vittük el a határmetszéspontot, a horvátok számára közömbös, hogy Illocskánál vagy Ivándárdánál lesz ez a határmetszéspont, Magyarországnak ez így kedvezőbb, mert valahány kilométerrel így kevesebbet kell megépíteni. Az volt a teljesen logikátlan, amit korábban képviseltek, hogy Illocskánál lépte volna át az országhatárt ez a nyomvonal. Igyekeznünk kell, mert a horvátokban több a lendület, és előbb fognak felérkezni Eszék irányából Pélmonostorhoz és a magyar országhatárhoz, mint ahogy mi leérkezünk az országhatárhoz, mert Horvátország sokkal lendületesebben építi az autópályáit.
Lehet arról vitatkozni, hogy az a konstrukció helyes-e. PPP-programban kell-e megvalósítani, mondjuk, ezt az autópályát? Igen ám, mára a magyar költségvetés helyzete olyan, hogy ez csak egy elméleti feltevés, hogy van másik lehetőség is. Másik lehetőség, tisztelt uraim, nincsen, mert a költségvetés költségvetési pozíciói, az államadósságot is beleértve olyanok, hogy a kormány csak azzal tud kalkulálni, hogy gyakorlatilag nem is autópályát épít, hanem egy autópálya-szolgáltatást vásárol 22 évre. Ez az, ami történik. Most mi erről döntünk, az Országgyűlés is, utána a mostantól következő hat kormány megvásárolja ezt az autópálya-szolgáltatást, és a végén majd eldöntheti az akkori kormány, hogy 22 év után a saját kezelésébe veszi ezt a rendszert, vagy esetleg ezt a PPP-s rendszert, a szolgáltatást továbbra is fenntartja és vásárolja. Ez a döntési lehetőség, ami előttünk van.
Baranyának égetően szüksége van erre az autópályára, nem tudunk várni. Ha a költségvetés pozícióját ma önök olyan helyzetbe hozták, hogy csak ez az egyetlen alternatíva kínálkozik, ami persze nagy valószínűséggel drágább, mint egy ma elképzelhetetlen ideális alternatíva, akkor ezt kell csinálni, és meg kell építeni ezt a rendszert. Még egyszer mondom, azzal legyünk tisztában, hogy mi egy szolgáltatás vásárlására adunk felhatalmazást, és az utánunk következő kormányok, legalább hat kormány, meg fogja vásárolni ezt a szolgáltatást. Másra gyakorlatilag lehetőség nincs.
Tehát én baranyai képviselőként is azt mondom, hogy ha '97-ben, Lotz Károly minisztersége alatt az európai közlekedési miniszterek döntöttek erről, hogy ennek a korridornak a megépítése szükséges - azóta egyébként politikusok vérmérséklettől függetlenül ígértek fűt-fát, mondtak mindenféle határidőt. Medgyessy miniszterelnök-jelölt úr 2006-ra biztosította a pécsi közönséget arról, hogy autópályája lesz Pécsnek; akkor is tudtuk, hogy nem lesz. A szakemberek egyébként mindig azt mondták, ha egy döntés megszületik, akkor 8-10 év az előkészítés, hogy autópályát el lehessen kezdeni építeni. Ha '97-ben az európai szinten erről döntés született, és ebbe belekalkulálják, hogy most hol állunk, itt is a szakembereknek lett igaza, függetlenül attól, hogy politikusok éppen milyen hangzatos kijelentéseket tettek.
Tehát a szakemberek álláspontja igazolódott be, a szakemberek álláspontját most egy politikai döntéssel kell megerősítenünk, és el kell indítanunk, illetve folytatnunk kell gyakorlatilag a 6-os út beruházását, mert ahogy említettem, ez Budapest és Dunaújváros között már zajlik. Az egy más kérdés, hogy az Orbán-kormány ideje alatt kezdetben autópályában gondolkodtunk, és ez mára autóúttá szegényedett. De nem vagyunk telhetetlenek, az is meggyőződésünk, hogy egy autóút megépülése is hosszú évtizedekig tökéletesen kiszolgálja ennek a térségnek az érdekeit, és azt reméljük, hogy ha ez a nagy infrastruktúra megépül, akkor ahogy az ország más térségeiben, ez Baranya tőkevonzó képességét is úgy erősíti, mint ahogy, mondjuk, az M3-as erősíti Északkelet-Magyarországét.
Tehát azt kérem képviselőtársaimtól, hogy helyeseljük ezt a döntést, hozzuk meg ezt a döntést, és építsük úgy, amire lehetőségünk van, mert más lehetőségünk nincs, mint a PPP, ami nem egy jó lehetőség, nem egy jó dolog, de az összes többit valakik valamikor eljátszották, amikor olyan helyzetbe lavírozták a költségvetést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amiben most van.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés