ÉKES JÓZSEF (független): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon köszönöm a szót és a lehetőséget, de az ember most már lassan mosoly nélkül ezt nem bírja ki.

Ma három olyan törvénnyel foglalkozunk, ami valamilyen mértékben az adó- és járulékkérdésekkel foglalkozik. Ilyen az alkalmi munka kérdése, jelen pillanatban a pincérek kérdése. Számos alkalommal, a tavalyi évben is, tavalyelőtt is, idén is több parlamenti vitában elmondtam, hogy a magyar gazdaság akkor válik versenyképessé, sőt mi több, a fizetési morál is akkor fog normális kerékvágásba kerülni, ha Magyarországon adó- és járulékcsökkentést hajtanak végre. Ez sajnos a mai napig nem történt meg, és ahogy a miniszterelnök úrtól is hallottuk év elején, saját maga is mondta, hogy na, most csinálunk egy adó- és járulékcsökkentést, erre külön bizottságot hozott létre, és sajnos a bizottságnak az lett az eredménye, hogy nemhogy adó- és járulékcsökkentés következne be, hanem inkább a -növekedés.

Nézzük a másik oldalon, amit Szabó képviselőtársam is elmondott! Egyrészt a borravalókör nemcsak a pincérekre vonatkozik, hanem vonatkozhat a postástól elkezdve mindenkire az égadta világon, ahol az állampolgár azt mondja, hogy mínusz 35 fokos hidegben jön a postás, odaadom neki a borravalót. Ugyanaz a kategória, hisz borravalóadás történik itt és ott is, amikor a pincérnek odaadjuk a borravalót.

Jártam számos olyan országban, ahol beépítették a 10 százalékot mint egyfajta szolgáltatást. Higgyék el, képviselőtársaim, amikor az ember azt mondta, hogy na, még ennyit hozzáteszek, mert kedvesek voltak, azt is elfogadták.

A magyar gazdaságnak nem ez a rákfenéje. Mint ahogy Font Sándor képviselőtársam is elmondta, számos olyan súlyos kérdés van Magyarországon, amit meg kellene oldani; nem egy ilyen salátatörvénnyel, hogy beleillesztek mindent, és megpróbálom majd a képviselőkkel elfogadtatni, hisz a feketemunka, a feketegazdaság nem ezen a szinten történik, és nem ezen a szinten dől el.

Ha minden vállalkozás számára a megmaradó összeg fejlesztésre, a munkavállaló részére nagyobb lehetőséget tudna biztosítani, egyből a hazai vállalkozások is versenyképesebbé tudnának válni, és ezáltal a fizetési morál és annak a fegyelme is sokkal nagyobb mértéket tudna ölteni. Olyan óriási terhek rakódnak le a mai vállalkozásokra, amelyek miatt sajnos a törvény adta mindenkori kiskapukat megpróbálják kihasználni.

Ahogy Font Sándor képviselőtársam is elmondta, valóban meg kellene azt nézni, hogy hány olyan nagy magyarországi tulajdonú gazdasági társaságnak, vagyis állami tulajdonú társaságnak adott az állam forrást, ami után felszámolás következett, magánkézbe került, és az állami forrást soha senki az égadta világon nem vizsgálta, hogy az egyáltalán milyen hasznot és mikor kinek a részére hozott. Vannak tehát olyan kérdéskörök, amelyek sajnos a feketegazdaság alapjait és ezt a fajta gondolkodást tulajdonképpen maguk után vonták.

Nagyon jó példa: Angliában működik, és ma már Budapesten is számos területen - főleg a nyugdíjasok körében - harapódzik el és nyer egyfajta pozitív fogadtatást is, hogy felajánlom a munkaórát.

(13.40)

Ugye, képviselőtársaim, önök is ismerik ezt? Ha egy embernek van szabadideje, azt mondja, hogy én elmegyek, megcsinálom nálad a mosógépet, de te majd gyere el, és mint asztalos, csináld meg nálam, mondjuk, a szekrényt, mert kitörött a lába, akkor ezután majd ezt is adóztatni fogják, képviselőtársaim? Hisz a történés, a miniszterelnök úr részéről a hivatkozás úgy szólt, hogy bébiszitter, favágás. Ha Magyarországon a fiatalok kalákában szeretnék építeni a családi házukat, hisz rá vannak kényszerülve, mert senki nem rendelkezik akkora jövedelemmel, kimegy a hatóság - Katona képviselőtársam rázza a fejét; erre is van már példa (Dr. Katona Béla: Bizony, rázom!), hogy kimegy a hatóság -, és nagyon keményen megbünteti azt a rokont, akinek pontosan ács szakmája van, de odamegy a testvéréhez segíteni, mert szeretné, hogyha olcsóbbá tudná tenni azt az építkezést a saját testvére számára. Mikor és hogyan fogja ezt igazolni?

Szabó képviselőtársam is mosolyog ezen, de sajnos a rendszerből az fog kisejleni, hogy egyfajta félelmet keltünk a vállalkozókban, félelmet keltünk a munkavállalóban, ez nem vezet eredményre, és nem vezet egészséges útra. Azért is lenne célszerű nagyon komolyan, még egyszer mondom és hangsúlyozom, többpárti egyeztetéssel, valóban a hosszú távú stratégiai érdekeknek megfelelően, a versenyképesség, a magyar gazdaság fellendülése és az adómorál, fogalmazzunk így, a fizetési fegyelem érdekében, a körbetartozások megszüntetésére, valóban többpárti egyeztetéssel egy olyan adó- és járulékcsökkentést végrehajtani, amely mindenki számára látványosan lehetőséget biztosít, és egyfajta jövőképet is ad.

A legnagyobb problémát pontosan az ilyen apró megoldások jelentik, amit önök is felvázolnak, és ez a törvény is tartalmaz a borravaló kérdésével kapcsolatban. Ne higgyék azt, hogy pozitív irányú, jó érzést keltő tevékenységet hajtanak végre ezáltal, hanem valóban egyfajta ellenérdekeltséget fognak ebből következően megtenni.

A nagy szállodaláncokba, a nagy éttermekbe, oda, ahol ilyen kis könyvben hozzák ki a számlát, általában a vagyonosabbak mennek, de a kis éttermekben, ott, ahol esetleg azt mondja az állampolgár, a Balatonon egy nyugdíjas házaspár, lemegy, és odaad tíz forint borravalót, higgyék el nekem, hogy ott a pincér még azt a tíz forintot is megköszöni. De ha azt kérdezi, hogy tetszik-e adni nekem borravalót, akkor majd kiviszi a 15 százalékkal emelt szolgáltatói díjat a plusz 25 százalékos áfatartalommal, akkor onnantól fogva mindenkinek keserű lesz a szája íze.

Sajnos, nagyon rossz úton járunk. Megpróbálunk mindig olyan példákat, külföldi példákat behozni, ami Magyarországon inkább a negatív hatást váltja ki, és általában a külföldi példákat is úgy merítjük, akár a svéd rendszert, a különböző napirendi pontok keretein belül ez már több alkalommal felmerült, akár a svéd, akár az angol példát, teljesen mindegy, melyiket hozom fel, mindig a megszorítás területéről hozzuk a példákat. Tessék már a pozitív példákat is megfogadni!

Itt nem akarom a szlovák, a lengyel vagy a román, vagy egyéb más országok lépéseihez hasonlítani Magyarország jelenlegi állapotát, ott, ahol tényleg versenyképességet próbáltak meghirdetni, és ahhoz a megfelelő járulék- és adócsökkentést is oly mértékben végrehajtani, hogy a saját hazai kis- és középvállalkozásaiknak is megadják az esélyt arra, hogy valóban versenyképessé tudjanak válni, megteremteni azáltal, hogy több maradjon náluk, képviselőtársaim.

Az SZDSZ-nek is tulajdonképpen az a szlogenje, hogy az állampolgároknál ott kell hagyni, és ahhoz, hogy ott lehessen hagyni, valóban járulék- és adócsökkentést kell végrehajtani, azáltal több beruházást tudnak végrehajtani a vállalkozások, és azáltal több munkahelyet is tudnak teremteni. Hogyha ilyen típusú és ilyen szintű szigorításokat hajtunk végre, képviselőtársaim, az nemhogy növelné a morált, hanem mindenki a maga részéről keresni fogja majd a további kiskapukat.

Mi van a hálapénz kérdésével? Amúgy is foglalkozik egy törvényünk azzal, hogy mindenkinek mindennemű bevételt adóztathatóvá kell tennie. Ha most egy réteget megcélozunk ezzel a törvényjavaslattal, a pincéreknek a helyzetét, akkor tessék már felsorolni az összes többit is! De ebben a kérdésben nem merünk lépni. Nem merünk lépni, mert sajnos a következményei olyan súlyosak lehetnek... (Dr. Katona Béla: Négy évetek volt rá, hogy lépjetek!) Mióta tetszik lépni? (Dr. Katona Béla: Négy évetek volt! - Derültség a Fidesz soraiban. - Tállai András: Ez az érv? - Dr. Balsai István: Nyomd be a gombot!)

Képviselőtársam! Önök a kampányban (Tállai András: Ez az érv?) azt tetszettek ígérni, hogy több pénzt az embereknek, több pénzt az állampolgároknak (Tállai András: Száz lépés!), több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt a vállalkozóknak. Sajnos ebből az égadta világon nem lett semmi, sőt mi több, most már ott tartunk, hogy adott esetben, ha a fiatalok kalákában építkeznek, egymást segítik ki, akkor még várhatják azt is, hogy egy-egy szakma képviselőit, azon a területen, ha kimegy a hatóság, jól megbüntetik.

Ugye, fel vagyunk háborodva, hogy Németországban a feketemunka kérdésében a magyar munkavállalók helyzetét is megpróbálják megszigorítani? Ez helytelen. Egyébként ismerem az osztrák-német munkavállalási körülményeket: ha valaki tisztességesen dolgozik, egészen biztos, hogy semmiféle bántódása nem lehet. De persze a német kormány is a maga részéről megpróbálja a saját, a hazai, a német kis- és középvállalkozásokat úgy védeni, hogy megpróbálja bizonyos indokokkal és okokkal kiszorítani a külföldi munkavállalókat.

Képviselőtársaim! Talán valóban ezen kellene elgondolkodnunk, és ebben kellene egy egységes szemléletet úgy kialakítani, hogy valóban, ennek a országnak legyen jövőképe. Nehogy azt higgyék, hogy ezzel megoldódik valami, hogy a pincéreket megpróbálják így megfogni! Hiszen van magánnyugdíjpénztár, a magánnyugdíjpénztáron keresztül a pincér is be tudja fizetni adott esetben a saját magára szánt, 62 éves kora fölötti esetleges létbiztonságot, tehát ezáltal ez a rendszer is tulajdonképpen megteremtődött.

A fizetési morál, ez a legnagyobb probléma ebben az országban, és ennek a legnagyobb átka a jelenlegi adó- és járulékterheknek a kérdése. Ezen lehet mosolyogni! (Tállai András: Mást se csinál, csak mosolyog!) Tessék egy-két vállalkozóhoz odamenni, egy-két balatoni szezonális étterembe elmenni, oda, ahol sajnos vegetálnak, képviselőtársaim, egymás után zárják be az üzleteket, és kénytelenek eladni adott esetben kis éttermeket, a kis éttermeknek pedig általában tájjellege van, képviselőtársaim, és nem a műanyag élelmiszert próbálják meg értékesíteni, amit a nagy áruházláncok Magyarországra behoznak. Ezen kellene elgondolkodni inkább! (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu