FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előbbi felszólalásomban olyan kérdéseket tettem fel, amelyekre szeretnénk választ kapni, hogy a későbbiekben továbbléphessünk, most viszont a két módosító indítványom indoklását szeretném megtenni. Nem támogatja a kormány, ennek következtében egyik bizottság sem.

Az egyikben azt javaslom, hogy az önök általi 60 napos korlátot terjesszük ki 120 napra. Épp az előbb elmondottak miatt, amit említettem, hogy megmosolyognivaló, hogy egy alkalmi munkavállalásnál, amikor jelzik az időpontot, ahhoz képest a jelenlegi szabályok betartása mellett mintegy 60-90 nap múlva érkezhet meg a külföldi munkavállaló. Tehát már képletesen szólva nem metszeni kell neki jönni, hanem szüretelni, valószínű. Szóval, azért így elég nehéz tervezni a munkát és a termésbetakarítást például vagy éppen a tavaszi munkálatokat.

A másik pedig egy technikai eljárás. Bizottsági ülésen hallhattuk a kormány részéről, hogy a jelenlegi terv szerint nem terveznek másik alkalmi munkavállalói könyvtípust a külföldiek esetleges alkalmazása esetén. Akkor viszont nem értem, hogy miért nem engedik meg azt a lehetőséget, ami egyébként jelenleg is adott, hogy ha szerződéskötés történik a munkaügyi központ és a helyi település jegyzője között, akkor a jegyző is kiállíthatja az alkalmi munkavállalói könyvet, azonban a külföldiek esetén ezt megtiltja a jelenleg benyújtott szabályozás.

(19.20)

Mivel én nem látok különbséget az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatás esetén külföldi és magyar állampolgár között, hiszen a törvény-előterjesztés nem tesz semmilyen megkülönböztetést erre az esetre, nem látom annak sem értelmét, hogy miért nem lehet az alkalmi munkavállalói könyv kiállítását településenként helyben a jegyzőnek megtenni, amikor mindenki más esetében ezt megteszi. Erről szól a másik indítványom, amelyet kérek megfontolni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu