IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az örökségvédelmi törvény vitája megindult, akkor sok olyan kérdést érintettünk, amely tulajdonképpen a törvény kapcsán az egyes részterületekre irányul rá. Én magam akkor a világörökséggel foglalkoztam behatóbban, és tenném ezt most is folytatólagosan.

Azt tudjuk és akkor is megállapításra került, hogy tulajdonképpen a világörökségi területek sokszínűsége meglehetősen nehezen teszi lehetővé a szabályozást, azonban néhány elvben érdemes megegyezni, érdemes erre tekintettel lenni.

Azt a kérdéskört, hogy a világörökség milyen helyet képvisel az örökségi hierarchiában, azt gondolom, hogy a törvény sem rendezi teljesen megfelelően, ezért azt gondoltuk, hogy olyan módosító indítványokat nyújtunk be, amelyek ezt a kérdést rendezhetnék.

Tulajdonképpen ezek közül több elutasításra került, itt általában véve és generálisan lehet tapasztalni és érezni azt, hogy például a felkészülési időszakot teljesen kiveszi az örökségvédelmi törvény a javaslatok közül, illetve azok a módosító javaslatok, amelyek a felkészülési időszakot jelentik, bizony nem kerültek elfogadásra a bizottsági ülésen.

Miért szomorú ez? Azért szomorú, mert amikor egy jelölt terület megvan és a jelölés folyamata elkezdődik, akkor tulajdonképpen az első és legfontosabb szabály az, hogy legyen kezelési terv. Ezt mi végigéltük a Fertő-táj világörökség kapcsán, elkészült a kezelési terv a jelölés időszakában, akkor azt mondták, hogy most nem teljesen passzol itt minden a kezelési tervvel, majd ha világörökség lesz, akkor majd odafigyelünk rá. Aztán világörökséggé nyilvánították 2001 decemberében a Fertő-tájat, azóta pedig az a gondunk, hogy a kezelési tervben nehéz módosításokat tenni.

Most ez a probléma a miénk, és azt gondolom, hogy ezt majd az Örökségvédelmi Hivatallal rendezni és tisztázni tudjuk, de éppen ezért azok a módosító javaslatok, amelyek már a felkészülési időszakot is megjelenítik a törvényjavaslatban, azt célozták, hogy már ekkor is egy rendszeren belül kezeljük a problémakört.

Tudjuk, hogy nagyon sokan érdeklődnek a világörökség területe felé, nálunk éppen Becsről voltak két héttel ezelőtt látogatóban, és azt tudtuk elmondani nekik, hogy a világörökség szép és jó, de olyan sok pluszt nem jelent egyébként, tehát olyan nagy előnyünk nem származott belőle, sőt inkább még hátrányunk.

Nézzük akkor azokat a módosító javaslatokat, amelyek konkrétan is megfogalmazásra kerültek, ráadásul úgy hiszem, hogy olyan területeket érintenek, olyan megfogalmazásokat jelentenek, amit érdemes lenne elfogadni.

Az 1. pontban, azt hiszem, amikor a világörökségi listára felvett magyarországi helyszínekről beszélünk, és felsoroljuk, hogy milyen kiemelkedő jelentőségük van, akkor a kulturális és természeti örökség mellé érdemes bevenni a kultúrtáji örökséget is, bízva abban, hogy ez a módosító indítvány csak azért nem került a bizottsági ülésen elfogadásra, mert hozzávettem a “területi védelem alatt állnakö kifejezést. Most ezt egy kapcsolódó módosító indítványban kivettem, és így tulajdonképpen a világörökségi besorolásnak megfelelően szerepelhet a kulturális, a természeti és a kultúrtáji örökség. Bízom benne, hogy a bizottsági ülésen ezt a módosító indítványt elfogadják.

Nagy örömömre a bizottsági ülésen az ajánlás 3. pontjában megfogalmazott módosító indítványt elfogadták. Támogatta az előterjesztő, a kulturális bizottság, az emberi jogi bizottság, az önkormányzati bizottság. Ez megnyugtató, hiszen a módosító indítvány arra irányul, hogy tulajdonképpen nem a kezelési tervet kell elkészíteni, mert amikor világörökség valami, akkor már van kezelési terv hozzá, hanem tulajdonképpen a változások nyilvántartására egy kezelő szervezetet kell létrehozni, amely a kezelési terv alapján végzi tevékenységét.

Innentől jön a kérdés, hogy akkor mi minősül kezelő szervnek. A kezelési szerv definícióját nehéz megadni, hiszen egészen más jellegű, mondjuk, a pécsi ókeresztény síroknál, egészen más lehet Aggteleken, és egészen más lehet a mi példánkon, a Fertő-táj világörökségnél, de említhetnénk a budai Várat vagy az Andrássy utat vagy akár Pannonhalmát is.

A kapcsolódó módosító indítványban arra teszek javaslatot, hogy ezekbe a kezelő szervezetekbe meg kell hívni minden érintett felet. Remélem, a felsorolás olyan megengedő jellegű kifejezéseket tartalmaz, ami elfogadásra alkalmassá teszi. Itt elsődlegesen fontosnak gondolom, hogy vannak olyan területek, amelyeknek a fenntartója, a jelenlegi kezelője egyértelműen meghatározható, ilyen Pannonhalma, ahol egyértelműen a világörökségi terület az apátsághoz tartozik. Ilyen módon nem is kell olyan sokat gondolkodni, hiszen az apátság egyértelműen hozzárendelhető mint kezelő szervezet.

Viszont problémát jelenthet ez ott - mint nálunk -, ahol több önkormányzat érintett. Ebben a helyzetben viszont érdemes összevonni azokat a szervezeteket egy kezelő szervbe, amelyek érintettek. Nálunk ez tíz önkormányzatot jelent, ebben a helyzetben, ami egyébként az önkormányzatok feladatkörét szabályozó törvényben is benne van, az önkormányzati törvényben, hogy a területi önkormányzat az örökségért felelős és ott az örökséggel kapcsolatos feladatok koordinációjáért felelős, tehát a megyei önkormányzatot is érdemes bevenni.

(18.30)

Tehát a megyei önkormányzatot is érdemes bevenni, érdemes bevenni azokat a szervezeteket, amelyek az államigazgatás területén jelentkeznek. Nálunk például komoly problémát jelent, hogy azt mondják, jogilag nem lehet része ennek a Világörökség Egyesületnek, ami nálunk van, sem a nemzeti park, sem pedig a Műemlékek Állami Gondnoksága. Pedig milyen jó lenne, ha itt, a szervezeten belül tudnánk egyeztetni! Tehát ezért ezeket a szervezeteket is érdemes bevenni.

Még egy olyan pontot is megemlítek a módosító indítvány keretében, amely a résztvevőket egy újabb besorolás szerint nézi, ez a tulajdonosi kör. Azt veszem alapul, hogy a területen meghatározó tulajdonnal rendelkező jogi vagy természetes személyek is lehetnének részesei ennek. Most ez a mi területünket nem érinti, de úgy hiszem, hogy azok a civil szerveződések vagy azok a tulajdonosok, akiknek nagy befolyása van a területre, azoknak is részt kell venniük ebben a munkában, hiszen ez az a fórum, ahol egyeztetni lehet. És ehhez kapcsolódik az a módosító indítvány is, amely ha jól emlékszem, a 36. pontban szerepel az ajánlásban, amely, gondolom, éppen a felszólalásom elején említett problémakör miatt nem került elfogadásra, hiszen ott úgy fogalmaztam - mindjárt, hogyha megtalálom -, hogy a világörökségi területek és jelölt helyszínek kezelő szervezeteinek támogatása is megvalósulhasson. Most ehhez kapcsolódó módosító indítványt adtam be, mely szerint a világörökségi területek és kezelő szervezetek támogatása lehetséges. Úgy hiszem, amikor arról beszélünk, hogy támogatni kell a különböző tevékenységeket, akkor ebből a támogatási rendszerből semmiképpen sem maradhatnak ki a világörökségi területek. Ez nálunk is komoly problémát jelent az önkormányzatoknak, akik elég nagy ráfordítással működtetik azt az egyesületet, amelyik összefogja magát a világörökséget. Tudjuk, hogy ebben a szituációban, ebben a helyzetben az önkormányzatok egyre nehezebb és nehezebb helyzet elé kerülnek, egyre nehezebben tudják finanszírozni ezt a tevékenységet. Márpedig egyfajta koordinációra szükség van, hiszen ettől lesz egységes egy világörökségi terület. Tehát én azt kérném… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) -, hadd kapjak még egyszer szót az elnök úrtól, de ezt a módosító javaslatot a kapcsolódó módosító javaslat formájában majd támogassák.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu