IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Domokos László képviselőtársam az ajánlás 13. pontját már megerősítette, én is szeretném megerősíteni; ez azt jelzi, hogy a vidéki múzeumok lobbija jól működik. Úgy hiszem, ez fontos ebben a kérdésben, hiszen azt mutatja, hogy egyfajta szakmai egyezség van a múzeumok között. A következő az állásfoglalásuk: A törvény szakmai vitája során az összes résztvevővel egybecsengően hangsúlyoztuk, hogy változtatni kell azon a korábbi megfogalmazáson, hogy csak az minősül lelőhelynek, ami a jegyzékben szerepel. Ezt akkor az előterjesztő elfogadta, a parlament elé kerülő változatban azonban újra a régi megfogalmazás szerepel.ö
Tehát az lenne a jó, hogy ha már ilyen széles szakmai egyetértés van ebben, akkor megtennénk a szükséges lépéseket, és erősítve Domokos képviselőtársam hozzászólását, szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a szakértők szerint, hogyha ez így marad, akkor ez az önkormányzatok számára jelent komoly terhet, ez pedig, úgy gondolom, nem megengedhető semmilyen viszonyok között. Ezt most politikától függetlenül mondom, és most itt az idő, hogy ezt helyre tegyük, és ez a kérdés rendben legyen kezelve. Tehát azt javasolnám, hogy a 13. ajánlási pontban megfogalmazottakat mégiscsak gondolja át akár az előterjesztő, akár a parlament, és támogassuk, még van rá lehetőség, hogy ezt a kérdést megfelelőképpen rendezzük.
Szintén fontos kérdés a hatósági szerep, erről beszélt Domokos képviselőtársam.
A harmadik olyan kérdés, amiről beszélünk, ami ténylegesen érdekes helyzetet teremt - ebben nem kívánnék állást foglalni a jelen pillanatban -, ez a tudományos feladatok, hogy hogyan tud egy hivatal tudományos feladatokat elvégezni, amikor erre megfelelő apparátusa nem nagyon létezik, ugyanakkor pedig vannak megfelelő intézmények, építészeti tanszékek, MTA Művészettörténeti Intézet, Építészettörténeti Múzeum. Tehát azt mondhatjuk, hogy azt a felvetést, ami itt a szakma részéről megfogalmazódott, mindenképpen érdemes áttekinteni. Ezzel nem azokat szeretném lebecsülni, akik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban dolgoznak, de ők másra szerződtek, más a feladatuk. A kutatómunka, ez a tudományos kutatás a műemlékekkel kapcsolatban, úgy hiszem, már rendelkezik megfelelő intézményi háttérrel.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés