KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Font Képviselő Úr! Tisztességtelen dolognak tartom azt, hogy ön, kihasználva azt a helyzetet, hogy az állampolgárok nem tudják, mert nem kísérik figyelemmel azt, hogy a parlament milyen törvényeket tárgyal és milyen jogszabályokkal foglalkozik, megpróbálja mérhetetlen demagógiával úgy bemutatni a helyzetet, mintha a parlament csak ezzel az egy kérdéssel foglalkozna, és nem foglalkozna azokkal a problémákkal, amiket ön emlegetett és a papírjából felsorolt.
Tisztelt Képviselő Úr! 15 törvény van most, a mai napon a parlament napirendjén, amelyik ezekkel témákkal foglalkozik. Tételesen fel tudnám sorolni, a tíz perc nem lenne elég, hogy felsoroljam ezen jogszabálytervezetek címeit (Soltész Miklós egy dokumentumot felmutatva: Ezt is beleszámítottad?) és a tartalmát, amelyek ezekkel a kérdésekkel és problémákkal foglalkoznak.
Tállai képviselő úr folyamatosan számon kéri az adócsökkentést ettől a kormánytól - annak a kormánynak a pénzügyminisztériumi politikai államtitkára, amelyik kormány ideje alatt az általános adóterhelés 100 forint jövedelemből 21 forintról 26 forintra emelkedett ez alatt az idő alatt, és ezt most ismét 21 forintra csökkentette ez a kormánykoalíció. Ez a politikai államtitkár kéri folyamatosan számon ettől a kormánytól az adócsökkentést, amikor mi évről évre folyamatosan csökkentettük az adókat. Egyszerűen hihetetlen ilyen állításokat elmondani itt, a parlamentben, és ezt számon kérni ezen a kormányon, amelyik évről évre tevőlegesen teszi ezt, és most is, ebben az évben is folytatni fogjuk ezt az adócsökkentési folyamatot!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Tállai András: Óh!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés