KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Arra szeretnék röviden reagálni, amit Ivanics képviselő úr elmondott. Képviselő úr, el kell olvasni a jogszabályokat, ami be van nyújtva a parlamenthez, arról kell beszélni egyébként, ami a jogszabályban le van írva, nem kell félrevezetni a társadalmat, és olyanokat állítani, ami benne sincs ebben a jogszabályban. Itt a túloldalról mást se hallottunk eddig, mint olyan állításokat, amelyek egyébként ezekben a jogszabályokban nem fogalmazódnak meg.
Kritizálta ön, hogy miket valósított meg eddig ez a kormányzat. Tállai képviselő úr ezelőtt egy fél órával azt sorolta fel, hogy ez a kormány véleménye szerint eddig csak az adózók adminisztrációs terheit csökkentette ebben az évben is meg most, meg még fogja a következő időszakban is; ezt kérte az előbbiekben számon, hogy miért csak ez történt, és valójában nem történt adócsökkentés, szemben azzal, hogy adócsökkentéseket hajtott végre ez a kormányzat. Legalább egymásra figyelnének, hogy ne mondjanak egymásnak ellent, hogy az egyik ellentmond a másiknak, hogy mit állított egyes javaslatokkal kapcsolatban!
Tisztelt Képviselőtársaim! Térjünk vissza a tárgyszerűség talaján ehhez a törvényjavaslathoz, ami itt van előttünk, és beszéljünk (Tállai András: Szakmai hozzászólás!) őszintén azokhoz az emberekhez, akik még talán figyelemmel kísérik ezt a vitát! (Tállai András: Az én javaslatomról mi a véleményed, Kovács úr?)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés