LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az ajánlás 2. sorszáma alatti módosító javaslatomat szeretném megerősíteni. Erről is beszéltem az általános vitában, és nagyon szeretném, hogyha megindokolnák az elutasítást, hiszen a bizottsági üléseken a javaslatomat elutasították. Továbbra is állítjuk, hogy sokan nem részesülhetnének az országgyűlési határozatban kilátásba helyezett előnyökből, mert határozott időre felvett alkalmazottak, vagy mert kényszervállalkozók, és tudjuk, hogy mit jelent kényszervállalkozónak lenni ma Magyarországon.
A kezelési költségek pedig közismerten drágák, ezeknek összege az általában szükséges többciklusú terápia során akár a félmillió forintot is elérheti, és ez bizony az átlagos jövedelműek számára igen magas összeg. És úgy gondolom, hogy az átlagos jövedelműek részére is biztosítani kellene ezt a törvényjavaslatban beterjesztett lehetőséget, megfogalmazott lehetőséget; azt a pénzt inkább fordítsák a gyereknevelés előkészületeire. Tehát mindenképpen egy ilyen gyógyászati ellátásból kirekeszteni nem lenne szabad az átlagos jövedelműeket, ezért továbbra is kicsinyesnek érzem az ilyen jellegű terápiás kezelésben a rászorultság igazolását. A határozati javaslat szövegében nincs ilyen kirekesztő szándék, ezt elismerem, de a határozat indoklásában ez egyértelműen megfogalmazódott. Nagyon bízom abban, hogy végül is a minisztériumban kedvező döntés fog születni javaslatunkkal kapcsolatban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés