SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum politikájának megalakulásától kezdve központi eleme volt a népesedéspolitika. Az MDF kiemelkedően fontos nemzetstratégiai kérdésnek tartja és tartotta a népességfogyás ütemének csökkentését, a népességfogyás megállítását. A gyermekvállalás szempontjából rendkívül fontos kérdés a biztonság. Tudjuk, hogy a gyermekvállalás nem négyéves ciklusonként változó kérdéskör, hanem jó értelemben véve 20-24 éves befektetés. Ha a családtámogatási rendszert folyamatosan változtatjuk, ez elbizonytalanítja a családokat, és a gyermekszületés csökkenéséhez vezet. Tudom, hogy önök az elmúlt esztendőben rendkívüli mód lelkendeztek, hiszen a születésszám némiképpen emelkedett, 95 137 gyermek született 2004-ben. De ha ezt a tényt nézzük, akkor emlékezzünk vissza 2002-re, amikor 96 804 gyermek született, tehát 1637 gyermekkel több.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal, hogy a szegénység kezelése rendkívül fontos kérdés, ezért a szociálpolitikai eszközrendszert szélesíteni, bővíteni kell, de nem a családtámogatási rendszer feláldozásával. A száz lépés programja keretében önök nyolc lépést jelentettek be. Ez a Medgyessy-kormány korábbi intézkedéseivel teljes mértékben szakít. A Medgyessy-kormány azt mondta, idézem: a családi adókedvezmény intézményét úgy kell továbbfejleszteni, hogy az a jelentős támogatás eljusson azokhoz is, akik még kisebb jövedelmük miatt nem élvezhetik.ö Nos, az önök nyolc lépése az adókedvezmény intézményét Bokros Lajos rossz emlékű pénzügyminiszterhez hasonlóan teljesen szétrombolja.
A kormány a családtámogatási rendszer átalakítását összekeveri az adótörvényekkel, illetve a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény intézkedéseivel, ami gyermek- és szociálpolitikát jelent. Nem az a kérdés, hogy a rendszer átalakításával kik járnak rosszabbul vagy jobban, hanem az a kérdés, hogy a gyermekvállalás a családok szempontjából teljesen ellehetetlenül. Az ténykérdés, hogy a nagycsaládosok, az alsó középosztály, illetve a rászorultak teljes mértékben áldozatai a családtámogatási rendszer önök által tervezett átalakításának.
Azt mondják, hogy duplájára nő a családi pótlék. Nos, egyetlen példát, tisztelt képviselőtársaim: a mélyszegénység szintjén álló, egy gyermeket nevelő család jelen pillanatban 5100 forint családi pótlékot kap, 5434 forint rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül, és évente egy alkalommal plusz egyhavi családi pótlékot, valamint a polgári kormány által bevezetett plusz egyhavi rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap. Ez egy hónapra lebontva 878 forint plusz. Ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban ez az egygyeremekes család 11 412 forint támogatásban részesül. 2006. január 1-jétől 11 ezer forintot fog kapni ez a család. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez azt jelenti, hogy 412 forinttal ez a család rosszabbul jár. Az ötperces időkeret kevés ahhoz, hogy ezt a két- és háromgyermekes családokra is levezessem, de azt gondolom, önök ezt már megtették.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyolc visszalépés helyett javaslom, hogy tegyenek meg egyetlen jó lépést. A Magyar Demokrata Fórum a hároméves kormányzati ciklus minden egyes évében javasolta a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosítását azért, mert a gyesen, gyeten lévő 210 509 édesanya méltatlanul alacsony összeget kap havonta. Ezek az asszonyok összesen havonta 24 700 forint támogatást kapnak, amely a járulékok levonását követően mindösszesen 22 600 forint.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A szociálliberális kormány ezen a területen nem vitézkedett az elmúlt időszakban, hiszen 2002-től 20 100 forintról mindösszesen csak 24 700 forintra növelte a gyes és a gyet összegét. Ez összesen 22,8 százalékos bruttó emelés. A polgári kormány időszakában 13 700 forintról 20 100 forintra nőtt a gyesen, gyeten lévő édesanyák támogatása. Ez bruttó 46,8 százalékos növelés. (Göndör István: Meg évi 10 százalék infláció!) A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja, hogy a gyes és a gyet összegét 50 százalékkal emelje meg a szociálliberális kormány, hiszen annak idején Medgyessy Péter még ezt ígérte. Ez havonta 12 350 forintot jelentene.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a családtámogatási rendszert teljes egészében szétrombolnák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), én azt javaslom, hogy négypárti konszenzussal a családok érdekében álló családtámogatási adó- és szociálpolitikai rendszert hozzunk létre.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés