SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Bevezetőként szeretném jelezni, hogy ennek a szakasznak, és nemcsak ennek a szakasznak, hanem a Budapest-Szekszárd-Bóly és a 6-os gyorsforgalmi útnak egészen az országhatárig történő építését még az Orbán-kormány is kormányhatározatban rögzítette és javasolta. Valóban örömmel vesszük ennek a megjelenését, és mindenképp kívánjuk is, hogy megvalósuljon. Kívánjuk, mert a Dél-Dunántúl felzárkóztatásához szükséges a déli országrésznek, főleg a Pécs alatti területeknek, az elmaradott részeknek a bekötése, ez nagyon fontos gazdasági, kulturális, és ahogy képviselőtársunk, Mécs Imre is előzőleg mondta, idegenforgalmi szempontból is.
Azonban a módszert nemhogy kifogásoljuk, hanem egyszerűen támogathatatlannak tartjuk. Miért? Itt is közbeszerzési eljárást tüntet ugyan föl, de koncesszióba adásról és koncesszióról beszél. Magyarország lakói és főleg az M5-ösön közlekedők, vagy azok, akik annak idején a drágasága miatt nem vették igénybe az M5-ös autópályát, már tudják, hogy mit jelent a koncessziós autópálya. Tudják, hogy mit jelent a koncessziós díj kifizetése az országnak. Még akkor is, ha önök ezt az útszakaszt bekapcsolják a matricás rendszerbe, akkor is mindenki nagyon jól tudja, hogy ennek az árát, ennek a sokkal magasabb árát az országban élők, az adófizetők fogják megfizetni.
(17.20)
Tehát a koncesszió miatt nem tudjuk támogatni ezt a határozati javaslatot.
A másik gondunk, és nemcsak gondunk, hanem egyértelmű lépés ezzel, amit önök elindítanak, az, hogy annak ellenére, hogy nincs rá pénz jelenleg - az előző törvényjavaslat vitájánál kiderült, és önök nem válaszoltak arra, hogy miért vesznek föl 1100 milliárd forintot anélkül, hogy pontosan ennek az összegét és a helyét megjelölnék -, önök 20-22 évre fölosztják a piacot. Semmi másra nem jó ez, mint hogy fölosztják a piacot, és csak azok a nagyobb cégek, legkevésbé magyar cégek tudnak elindulni ezen a koncessziós pályázaton, akik kellő tőkével, kellő banki háttérrel rendelkeznek. Ezzel a magyar útépítő ipart ismét háttérbe szorítják.
Kérdés merül föl azzal kapcsolatban is, hogy a forgalom szempontjából bevallottan úgy gondolják, hogy nem lesz túlterhelt ez az útszakasz az első időszakban, ezért is építenek autóutat és nem autópályát. Ez egyébként nyilván helyes ilyen szempontból, csak kérdés az, hogy az erre az útra eső autópályamatrica-díjbevétel - akik csak ezt az utat veszik igénybe - mennyivel emeli, mondjuk, a költségvetés bevételeit, és maga ez az egész koncessziós szerződés mennyivel fogja két évtizedre megterhelni a magyar költségvetést, mekkora teher fogja nyomni ezáltal a következő kormányokat.
Aminek örülök, és mindenképp nagyon fontos, és nagyon jónak tartom, az, hogy önök föltüntették az indoklás részben, hogy mennyi idő, mennyi munka az, amíg egy autópálya-építés elkezdődik, a tervezéstől egészen az engedélyezési eljárások befejezéséig, ezt követően a kisajátításokig, a lőszermentesítésig, a régészeti feltárásig, majd utána kezdődhet az autópálya-építés. Ennek a határozati javaslatnak az indoklási része ezt nagyon szépen vázolja, nagyon jól bemutatja, és körülbelül két-két és fél év időtávlatában vetíti előre nekünk.
Azt szeretném kérni önöktől, hogy ha valóban így van ez - márpedig a szakma szerint így van, eddig is így volt -, amikor az önök kormányzati ciklusában épített autópályákról fognak beszélni, akkor legyenek szívesek elmondani majd akkor, hogy amit átadtak 2003-2004-ben autópályákat, azokat bizony még a polgári kormány készítette elő, mind a lőszermentesítést, mind a régészeti feltárást, mind az engedélyeztetést. Ugyanúgy mondják el azt is, hogy az M3-as autópálya továbbépítését 90 százalékban a polgári kormány indította el. Ne felejtsék el, legyenek szívesek, amikor a számokkal fognak majd dobálózni és büszkélkedni.
Összességében ezt a határozati javaslatot a koncessziós kiírás miatt nem tudjuk támogatni. Sokkal jobb lenne, ha a kormány megtalálná azt a lehetőséget akár európai uniós pályázatokkal, akár pedig más költségvetési forrásokkal, hogy ezt az M6-os gyorsforgalmi utat megépítsék.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés