STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm. A 4. ajánlási ponttal kapcsolatban és Török Zsolt úr előbb elhangzott mondanivalójával kapcsolatban szeretném azt megjegyezni: az esélyegyenlőség épp abban áll, hogy mindenki számára ezt lehetővé tesszük, hiszen ez egy elég drága hormonkezelés, viszont azért nem olyan drága, mint a transzplantáció, tehát a kettőt nem lehet összehozni. Egy közepes megélhetésű családnál is egy ilyen kúra vállalása egyet jelenthet a szegénység vállalásával.
Másodszor pedig: ez pontosan az a terület, ami a családok intim szférája. Nem tudnék annál rosszabbat elképzelni, mint amikor ez önkormányzati témává silányodna, és ne adj isten, önkormányzati hivatalban jogászok döntenének arról, hogy ezt lehet-e, vagy nem lehet. Úgy gondolom, hogy az a család, aki ilyen helyzetbe kerül, átmegy nagyon sok vizsgálaton, tortúrán, lelki szenvedésen, minden támogatást meg kell hogy kapjon ilyen esetben is, ilyen területen is a társadalombiztosítástól, mert ha azt várjuk, hogy gyerekek szülessenek ebben a társadalomban, akkor a társadalombiztosítástól ezt a támogatást el kell várni. Senki nem fogja igénybe venni, aki erre igazán nincs fizikailag rászorulva, viszont aki ezt vállalja, azt a társadalomnak el kell ismernie, és segítenie kell.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés