TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Valószínű, hogy Kovács Tibor nem figyelt, mert láttam, hogy összebújtak röhécselni a felszólaláson, és nem nagyon figyelt a tartalomra. Úgyhogy javaslom, ha reagál a felszólalásra, akkor legalább figyeljen oda, képviselő úr.
Szeretnék elmondani egy példát. Mezőkövesden járok ebédelni egy étterembe, ahol 500 forint egy menü. Innentől kezdve a Kispipa étteremben Dohány tulajdonos úr azt mondja, hogy kérem, a törvény lehetővé teszi, hogy 15 százalékot rátegyek. Az 500 forintra rátesszük a 15 százalékot, az 75 forint pluszban, ez 575. Arra még rájön az áfa, tehát már 600 forint körül járunk naponta egy menü után. Magyarul, ez körülbelül 20 százalékos áremelést jelent helyből egy ilyen étteremben egy menüre. A szomszéd étteremben egyébként ugyanaz a menü 510 forint. Ez a szomszéd étterem azt mondja, hogy ő nem fogja ezt bevezetni, mert közel sem olyan jó az étel, nincs akkora adag.
Úgy gondolom, el fognak gondolkodni az emberek azon, hogy a Gyurcsány-kormány ezzel a versenyképesség-javító intézkedésével milyen helyzetet idéz elő. Rákényszerít arra, hogy az étkezők többsége majd az olcsóbbat fogja igénybe venni. Uraim! Jó úton haladunk mi? Vannak nekünk szokásaink ebben az országban, sokféle szokás. Például adakozóbbak vagyunk, mint a nyugat-európaiak borravaló tekintetében. Muszáj nekünk azt, ami ott nem biztos, hogy jól működik, alkalmazni? Mert ez a törvényjavaslat ezt fogja eredményezni. Nem hiszem, hogy az a gyakorlat jó. Sokkal jobb, emberibb a mi gyakorlatunk.
Ha ön adócsalókat vél felfedezni a pincérekben, Kovács úr, hát kormányon van, tessék rajtuk behajtani ezt az adót, ha ennyire haragszik a pincérekre! (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés