TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mondás szerint egy nő, egy pár mindenre képes, hogy gyereke legyen. A mondásnak van egy másik része is, de az nem illik szerintem a Ház falai közé. A szemem láttára mentek tönkre életek. Azt gondolom, tapasztaltak már többen is ilyet, akik a közéletben tevékenykednek: először még lelkesen, aztán kevésbé lelkesen, aztán már nem autóval, csak busszal érkeznek, aztán már csak egy nejlonszatyor van a kezükben, mert a sporttáskát is eladták, hogy mindent előteremtsenek azért, hogy a gyermekvállalás örömét átérezhessék.

Éppen ezért, ha a 4-5. ajánlási pontban szereplő módosító indítvány révén, amely a szegénység vagy anyagi okok miatt akadályozottakon segít, egy, tíz, száz vagy akár ezer gyerekkel több születhet ezeknél a pároknál, akkor már tettünk valamit ebben a hazában, úgyhogy már nyugodtan alhatunk legalább egy éjszakát; ha többet nem is, de biztos, hogy valamit közösen sikerült elérnünk.

Ugyanígy az ajánlási pontok közül, ami a szakmai protokoll kidolgozására vonatkozik, illetve Csáky képviselőtársam is említette, hogy a professzor doktor Szabó István úr írt egy levelet: maximálisan igaza van a professzor úrnak, és nagyon nagy tisztelője vagyok magam is annak a tevékenységnek, amit ő végez, ő azonban a meddőségi centrumokban végzett eljárások protokolljáról írt, ha jól véltem felfedezni ebben a levélben. Ez is lehet, hogy már egy kicsikét felülvizsgálatra szorul, hiszen közel 20 és közel 10 éves szabályozásokról van szó, és ezen a területen elég nagy fejlődés ment végbe az utóbbi időben, ha csak a készítményeket vagy az eljárásmódokat, vagy a beavatkozások módszereit vizsgáljuk, már akkor is.

De van egy másik területe a szakmai protokolloknak: ez pedig a nem meddőségi centrumokban dolgozó nőgyógyászok, andrológusok, szakorvosok protokolleljárása, amit az indokol, hogy amikor a meddőségi centrumokban jelentkező párok megérkeznek, akkor 30 százalékuknál sincs meg az összes szükséges vizsgálat, hiszen nem végeztetik el velük. Lehet, hogy nem feltétlenül egy hormonális kezelésre van szükség, vagy egy fizikai beavatkozásra, magyarul: beültetésre, hanem sokkal egyszerűbb módon és sokkal korábban megállapítható lenne, hogy mi a probléma és mi a kezelés módja. Ne felejtsük el, hogy ezeknél a pároknál már egy másik fontos tényező is bejön: az időtényező, amikor sokan attól is rettegnek, és lehet, hogy ez is egy pszichoteher rajtuk, hogy egyáltalán beleférnek-e még az időbe, lesz-e még idejük arra, hogy a gyermeküket vállalják, megszüljék.

Én egyébként a konszenzust abban látom a későbbiekben, hogy bár a módosító indítványokkal is egyre jobbá válhat ez a határozati javaslat, de valóban, ahogy képviselőtársaim és államtitkár asszony is említette, az a legfontosabb, hogy az előterjesztések amikor a parlament elé kerülnek ősszel vagy azt követően egy-egy területre - hiszen például a szakmai protokoll kidolgozását mi csak kérhetjük a szakmai kollégiumtól, az az ő felelősségük és joguk, hogy kidolgozzák -, ezekben az esetekben mindenképpen arra kell törekedni, hogy ha össze tudunk most fogni, amikor a törvényalkotásban a konkrét segítség megnyilvánulására kerül sor, akkor is össze tudjunk fogni ebben az ügyben.

Még egy fontos tényezőt ne felejtsünk el azon túl, hogy megalkotjuk azokat a törvényeket a későbbiek folyamán, az őszi ülésszak idején, amelyek arról szólnak, hogy hogyan tudunk segíteni azon pároknak, akik gyermeket szeretnének. Ez pedig éppen az, amit államtitkár asszony is említett: az a kis törvény ott év végén, amit a 2006. évi költségvetésnek nevezünk, mert ott lesz a leglényegesebb része elrejtve szerintem ennek az ügynek. Éppen ezért fontos az, hogy a rászoruló pároknak is segítséget tudjunk nyújtani. Természetesen nem tudjuk meghatározni, hogy hol a szegénység határa, nem tudjuk meghatározni most per pillanat, hogy hol a rászorultság határa, de ha egynek, tíznek, ahogy említettem már, tudunk segíteni, hogy ne anyagi okok miatt essenek ki a kezelések sorából, akkor már eredményesen cselekedtünk. Ehhez viszont az kell, hogy kellő nyomással, kellő összefogással elérjük azt, hogy legyen egy olyan alap, egy olyan lehetőség, amihez lehet fordulni. Hogy ez most a gyógyszerekre, a kezelésekre, a készítményekre vagy a párok támogatására vonatkozik, én egyik mellett sem kívánok lándzsát törni, de mindenképpen közösen kellene, hogy ebben az őszi jogalkotási menetben is együtt tudjunk működni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu