DR. DORKOTA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság kormánya T/16305. számon benyújtott törvényjavaslata a katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról egy, az előző Országgyűlés által igen nagy többséggel elfogadott, 2000. január 1-jén hatályba lépett, a lakosság biztonságát, védelmét szolgáló nagy jelentőségű törvény módosítását tervezi.
Nagy jelentőségű volt annak idején a törvény megalkotása több ok miatt is, mivel sikeresen oldotta meg a magyarországi veszélyhelyzeti védekezés integrált, európai léptékű rendszerének kialakítását, a természeti és ipari eredetű katasztrófák megelőzését, az ellenük való védekezést, illetve káros következményeinek felszámolását. Szabályozta a tűz- és a polgári védelmi szervezetek egységes vezetését, a civil szervezetek bevonását, végül, de nem utolsósorban az Európai Unió jogrendszeréből a veszélyes üzemek biztonságát szolgáló Seveso-irányelvek hazai adaptációját is.
A hatályos törvény sikeres működését nemcsak az előző kormányzat időszakában jelentkező kiemelt veszélyhelyzetek - mint például a tiszai cianidszennyezés, nagy árvizek, gázkútkitörés -, nemzetközi segítségnyújtások során végzett eredményes munka bizonyítja, hanem a jelenlegi kormányzat idején lezajlott vészhelyzetek kezelése is. Bár megjegyzem, hogy a kormány a helyreállítás, újjáépítés terén nem alkalmazta megfelelően a meglévő jogi lehetőségeket, például Mátrakeresztes katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását.
A törvény sikerességét nemcsak az EU illetékes szerveinek pozitív véleménye támasztja alá, hanem az a körülmény is, hogy számos európai ország átvette és alkalmazza saját rendszerére a magyar példát. A jelenlegi törvényjavaslat egyik oka, hogy a magyar jogrendbe kell illesztenünk a Seveso II. irányelveket a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének ellenőrzéséről egy időközben, 2003. december 16-án végbement módosítás miatt.
A kormány erre érdekes megoldást választott. Egyrészt benyújtotta a törvény jelentős léptékű módosítására jelen előterjesztését, másrészt benyújtotta a Ket. hatálybalépéséhez kapcsolódó törvénymódosítások kapcsán is a hatósági eljárások korrekciójára vonatkozó javaslatait, ugyanarra a törvényre vonatkozóan.
Két kormányjavaslat is fekszik tehát a tisztelt Ház előtt ugyanerre a törvényre. A jogalkotási kényszerhelyzet kezelhető lenne megítélésünk szerint a Ket. végrehajtásával kapcsolatos törvénytervezet keretei között, erre a nagy léptékű módosításra emiatt nincs szükség, ezt véleményünk szerint semmi nem indokolja.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a katasztrófavédelmi törvény nagy léptékű módosítására tett kormány-előterjesztést ebben a formában nem támogatja az alábbiak miatt. Nem tartjuk megfelelően előkészítettnek a tervezetet, nemcsak gyenge színvonala és a nem megfelelő négypárti előkészítés miatt, de legalább ilyen problémának látjuk annak szakmai megalapozatlanságát, a civil szervezetek és a tűzoltóságok széles körű tiltakozását is.
Térjünk ki egy kicsit az úgynevezett négypárti egyeztetésekre! 2005. április 12-én került sor négypárti egyeztetésre, melyen a jelenlévők megfogalmazták kételyeiket, anyagot kértek, és a törvényjavaslattal szemben abban maradtak, hogy rövid időn belül folytatják egyeztetéseiket. A következő találkozóra április 27-én került sor, amely már csak hárompárti volt, mert az MDF képviselője és az államtitkár úr - egyébként teljesen indokolt és érthető okból - éppen a Mátrakeresztesen bekövetkezett katasztrófa helyreállítási kérdéseit rendezte.
(10.30)
Tehát azért azt elmondhatjuk, hogy e kérdésben négypárti egyetértés nem volt, a Fidesz azon az ülésen is megfogalmazta azon felvetését, hogy az önkormányzatokat érintő kérdésekben, hatásköri kérdésekben a törvényjavaslat ne terjedjen ki olyan formában, hogy hátrányosan érintse az önkormányzatokat.
Meg kívánom jegyezni, hogy a rendészeti bizottságban is egy kicsit pontatlan volt a fogalmazás: ugyan valóban, az ott lévők támogatták, de ezen a bizottsági ülésen ennek a napirendi pontnak a tárgyalásán a Fidesz, más okból kifolyólag, de nem vett részt.
Támogatjuk ugyan az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését, partnerek vagyunk annak elfogadásában, de nem fogadjuk el azt, hogy a jogharmonizációval késésben lévő kormányzat által keletkeztetett jogalkotási kényszerhelyzetben - ugyanis 2003. december 31-től hatályos a Seveso 2000 - 2005 júniusában erre hivatkozni lehessen. Nem támogatjuk az önkormányzatokat újabb költségvetésbe sodró, többletkiadásokat okozó, az önkormányzati jogokat sértő, elhibázott jogalkotási elgondolásokat sem.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége 2005. április 15-én kelt állásfoglalásában kifejtette: a tervezett módosítások a katasztrófavédelmi igazgatóságok rendszerében szemben állnak az önkormányzatiság alkotmányos elvével, veszélyeztetik a demokratikus, független jogállam eszméjének érvényesülését. Ezt azon rendelkezésre alapozták, amely értelmében a hivatásos önkormányzati tűzoltó parancsnokok kinevezéséhez a katasztrófavédelmi igazgató egyetértése szükséges. Ez jelentős vitát váltott ki egyébként az önkormányzati bizottság ülésén is, a jegyzőkönyvben ez olvasható.
A polgármesterek körében az sem aratott osztatlan sikert, hogy a törvénytervezet tanfolyamra járást írt elő számukra, külön jogszabály alapján részt kell venniük katasztrófavédelmi képzéseken, ráadásul a törvényjavaslat szankciót nem tartalmaz, tehát ennek a rendelkezésnek a betartatása igen kérdéses, azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk: szinte lehetetlen.
A tűzjelzés fogadásának biztosítása, az ezzel kapcsolatos költségek a települési önkormányzatot terhelik a jövőben, ha a törvényjavaslat ebben a formában elfogadásra kerül. Ugyancsak az önkormányzati terheket növeli, hogy a javaslat a tűzoltóságok felújítási költségeit pályázathoz köti a normatív hozzájárulás helyett. Hibának tartjuk, hogy a katasztrófavédelmi bírság mibenlétét a javaslat nem fejti ki, ennek kormányrendeleti szintű szabályozása elfogadhatatlan.
Nem tudunk támogatni pénzügyileg végiggondolatlan, szakmailag is elhibázott törvénymódosításokat. Nem tudunk támogatni olyan tervezetet, amely ellen tűzoltószervezetek, önkéntes és karitatív intézmények - megítélésünk szerint joggal - tiltakoznak. Nem támogatunk olyan elgondolást, amely nem épít bevált intézmények működési tapasztalataira, az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek jegyzőkönyvben foglalt megállapításait csak részben oldja meg, veszi át.
Álláspontunk az, hogy a katasztrófák megelőzésére, a bekövetkezett katasztrófák utáni helyreállításra több pénzt kell fordítani, több pénzt kell biztosítani az abban közreműködő állami, önkormányzati és civil szervezeteknek. Nem tartunk indokoltnak olyan módosításokat, amelyek megbontják a lakosság élet- és vagyonbiztonságának koherens rendszerét, a hazai és nemzetközi színtéren bevált, elismert intézményrendszert, amely nem más, mint a felelősség elől menekülő kormányzat látszattevékenységének tipikus példája.
Egyetértünk azzal, ahogyan az önkormányzati bizottság elnöke fogalmazott a bizottsági ülésen: ez a katasztrófavédelmi törvény katasztrófa a polgármestereknek, a fentebb említettekből kifolyólag katasztrófa az önkormányzatoknak, éppen ezért nem tudjuk támogatni ebben a formájában.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés