DR. VADAI ÁGNES, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi bizottság tegnapi, június 14-ei ülésén tárgyalta a T/16399. számú törvényjavaslatot, amely a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról szól.

Naiv hit volt azt gondolni, hogy a bizottság legalább ez alkalommal elvi alapon fog vitatkozni erről a nagyon fontos javaslatról, amelynek egyik alapcélja a kialakult szociális ellátási rendszer védelme, a biztonságos és jogszerű működés folytatása. Szomorú volt az a tény, hogy az ellenzéki képviselők 8 nem szavazattal nem támogatták a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát - szerencse, hogy 11 kormánypárti képviselő igenjével ez a vita ma itt lefolyhat az Országgyűlés előtt.

Mégis azt gondolom, nem a 11:8-as arány volt e törvényjavaslat kapcsán a legszomorúbb tény, hanem az, hogy volt olyan ellenzéki képviselő, aki a törvény szelleméhez és a honvédelem ügyéhez nem egészen méltó kijelentésekre ragadtatta el magát. Én úgy gondolom, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, amely nagyban kötődik nyilván ehhez a törvénymódosításhoz, az elmúlt időszakban már oly sokszor végigélte azt, hogy egyes ellenzéki képviselők azzal fenyegetőztek, olyan kijelentéseket tettek, hogy megszűnik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, eltűnik a katonai felsőoktatás.

Én úgy gondolom, hogy a patkó mindkét oldalán ülnek képviselők, akik érdekeltek abban, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem megmaradjon, nemcsak azért, mert a Magyar Honvédségnek, a magyar honvédelemnek szüksége van felsőoktatási intézményre, hanem mondhatnánk azt is, hogy saját önös érdekükből - itt kedvesen mondva az önös érdeket -, hiszen a patkó mindkét oldalán ülnek vagy hallgatói, vagy tanárai ennek az egyetemnek. Tehát közös érdekünk az, hogy ezt az egyetemet a XXI. századi biztonsági kihívásoknak megfelelően együtt alakítsuk. Én azt gondolom, képviselőtársaim, a honvédelmi bizottság ülésén sajnos ez nem jött ki, de itt találhatnánk egy olyan pontot, amely bennünket, ellenzéki és kormánypárti képviselőket összeköt.

A legrosszabb ezen a honvédelmi bizottsági ülésen nem az volt, hogy hosszasan vitatkoztunk, újra és újra ismételgettük azokat a kérdéseket, amelyeket korábban már megvitattunk. Én azt gondolom, fontos, hogy vitatkozzunk, hiszen egy demokrácia attól demokrácia, hogy a különböző elképzeléseket ütköztetni lehet. Az acsarkodás, az egymás vádolása viszont nem helyes dolog, és bizony volt olyan képviselő, aki a kormánypárti képviselőket burkoltan ugyan, de ismét a hazaárulás és a nemzetárulás vádjával illette e törvényjavaslat kapcsán.

Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat, amelyet a Honvédelmi Minisztérium beterjesztett, mindannyian tudjuk, hogy jobbító szándékkal, a szociális ellátási rendszer folyamatosságának biztosítása érdekében jött létre, összhangban nyilván a felsőoktatási törvénnyel.

A honvédelmi bizottság ülésén az is elhangzott, hogy azok a paragrafusok, amelyek a felsőoktatási törvényhez kapcsolódnak, csak akkor fognak hatályba lépni, hogyha a felsőoktatási törvény is hatályba lép. Úgy gondolom, hogy nem kell minden egyes alkalmat arra felhasználni, legyen az bizottsági ülés vagy általános vita, hogy egymást vádoljuk, egymással acsarkodjunk. Azt hiszem, hogy ez az ügy, a honvédelem ügye, és ezen belül is mondhatom talán egy kicsit elfogultan, hiszen én magam is a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem polgárának vallom magam, szóval ez az ügy lehet egy közös ügy, amely bennünket közelebb hozhat, amely bennünket összeköthet.

Képviselőtársaim! Működjünk együtt ezen törvényjavaslat kapcsán! Természetesen nem feltétlenül tökéletes ez a javaslat. Képviselőtársaim! Ha önöknek van módosító javaslata, nyújtsák be a parlament elé, a honvédelmi bizottság meg fogja tárgyalni, és ha a javaslat összhangban áll mind a törvény szellemével, mind a honvédelem ügyével, akkor természetesen támogatni fogjuk.

Én arra kérem önöket, képviselőtársaim, jöjjenek velünk ma itt és majd a szavazáskor, és támogassák ezt a törvényjavaslatot, éppen azért, hogy a hallgatók, az oktatók és az intézményvezetők számára a szociális biztonságot ellenzék és kormánypárt közösen biztosítani tudja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu