ÉKES JÓZSEF (független): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon köszönöm a szót. Nagyon figyeltem a Gál Zoltán képviselőtársam által elmondottakra, hiszen saját maga is mondta, hogy ebbe a törvénybe a bölcsek köve nem lett belerakva, hiszen nem tudjuk magunknál hordani, egészen biztos, hogy módosításra és számos kérdéskörben változtatásra van szükség ahhoz, hogy valóban elfogadható törvénnyé tudjon alakulni.

A másik ilyen kérdés, hogy Jüttner képviselőtársam és Sisák Imre is különböző álláspontot fejtett ki. Ez abból adódik, hogy mindketten polgármesterek. Én jómagam is hosszú éveken keresztül gyakorló polgármester voltam, tehát nekem is ezzel kapcsolatosan mások a tapasztalataim, mint önnek vagy adott esetben mint Sisák Imrének.

Amit én szomorúnak tartok, hogy az elmúlt törvénynek, amely jelen pillanatban módosításra kerül, egyetlenegy olyan nagy hibája volt, hogy a szakmai szervezeteknél tulajdonképpen a végrehajtási utasítások nem lettek úgy bedolgozva, hogy az a végrehajtás területén is tudjon érvényesülni, hiszen erre hivatkozott vissza Sisák Imre is. Amit én egy óriási gondnak látok, hogy meghozunk egy nagyon jó törvényt ebben a parlamentben, utána a végrehajtás területén tulajdonképpen a szervezetek közötti összehangoltság kérdése elsikkad. Tehát valahol ezt is helyre kellene tenni. Alkotunk törvényeket, utána a végrehajtás területén viszont hibádzik nagyon sok dolog, a másik oldalon pedig a források kérdése is.

Mint ahogy mondtam, jómagam is gyakorló polgármester voltam, tudom azt, hogy a tűzoltóság költségvetése milyen normatív keretek között mozog, milyen fejlesztéseket kell végrehajtani, abból adódóan annak az önkormányzatnak, amely a terheket viseli, mennyivel kell hozzájárulni ahhoz, hogy valóban 37 vagy 42 település tűzvédelmi szempontból való megfelelését, mondjuk, a tűzoltóság esetében tudja garantálni, biztosítani, hiszen az adott térségnek, adott szűk régiónak is ugyanazokat a feltételeket biztosítani kell. Tehát ebben a kérdésben a finanszírozás szempontjából is változtatni kell.

Ugyanilyen kérdéskör - én beszéltem a megyei igazgatóságokkal is - például a megyei igazgatóság hatásköri kérdése akár a kinevezés, akár a számonkérés területén vagy akár a véleményezés területén, hiszen ha egy katasztrófa kialakul, a polgári védelemnek, a katasztrófavédelemnek is valamilyen szinten véleményeznie kellene. Van-e joga, van-e lehetősége erre egyáltalán? Hiszen ma már nagyon jól tudjuk, és ha itt a Vahava-programra visszatekintünk, amit Gál képviselőtársam is elmondott, a globális felmelegedésből adódóan teljesen új kihívásokkal áll szemben a föld minden állampolgára, minden lakója. Ezeknek megvan-e a szakmai képzési háttere? Itt nemcsak a polgármesterekre gondolok, hanem azon vezető személyiségekre is, akik akár a katasztrófavédelem területén, akár a polgári védelem területén megbízatással bírnak. Kellően felkészültek-e? Van-e számukra olyan oktatási, képzési rendszer, amely segítségével a teljesen új technológiákkal, technikákkal, kémiai, vegyi biztonság kérdésével teljes egészében tisztában vannak? Felépítenek egy üzemet, mellette van egy másik üzem, óriási nagy kérdés, hogy katasztrófavédelmi szempontból a véleményezési jogköre adott esetben megvan-e a polgári védelemnek vagy a katasztrófavédelemnek. Ez is egy nagy kérdés, tehát ebben is mindenképpen rögzíteni és lépni kell. Nem terjed ki teljes egészében, képviselőtársam, én is végignéztem a törvényt.

Ugyanilyen kérdés az önkormányzati hatáskör kérdése, amit Sisák Imre is a maga részéről elmondott. Amíg egy adott településnél van egy katasztrófa közeli állapot, addig a polgármester dirigálja - fogalmazzunk így - a folyamatot, de ha elvezénylésre kerül, mert szükséges elvezényelni, milyen eszközökkel, milyen finanszírozásból, ki fogja állni, hiszen ez is mind az állampolgárok pénzéből történik. És amit Sisák Imre is mondott, az alap létrehozása egyfajta megelőzés kérdése, mert ha egy katasztrófa beáll, a védekezés ugyanúgy az állampolgárok pénzéből kerül finanszírozásra. Tehát ezekben a kérdésekben is mindenképpen lépni kellene.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ugyanilyen kérdés tulajdonképpen a védelmi objektumok fenntartása, karbantartása. Nagyon jól tudjuk, hogy Ausztriában és Finnországban… - nagyon jó példa a finn polgári védelmi képzés, ami a lakosság irányában is kiteljesedik, évente a lakosság teljes egészét felkészítik. Nagyon jól tudja az állampolgár, hogy milyen útvonalon, hova, melyik helységbe kell neki eljutnia. Ezek Magyarországon mind leültek, és ezeket kellene pontosan törvényileg is úgy szabályozni, hogy adott esetben akár az önkormányzat, akár a védelmi hatóság a maga részéről a megfelelő képzési szintet az állampolgárok számára is tudja biztosítani előírásszerűen. Ehhez is hiányzik a finanszírozás. Az önkormányzatok jelenlegi finanszírozási helyzetükben sajnos nem tudnak erre összegeket fordítani. És lehet, hogy az állampolgár meg ott áll egy komoly baleset esetén, és nem tudja, hogy merre menjen. Tehát valahol pontosan a törvényeknek ezekkel a kérdésekkel is foglalkoznia kellene.

Úgy érzem, hogy az előző törvényben is a végrehajtás területén volt számos olyan kérdéskör, amit rendezni kellett volna - nem történt meg. Teljesen logikus, hogy ebben a törvényben - az EU-s megfelelés szempontjaiból - kétharmados törvények is benne vannak. Ez szakmapolitikai és nem pártpolitikai kérdés, mint ahogy Jüttner képviselőtársam is elmondta. Akkor miért nem törekszünk arra, hogy pár héttel később kerüljön be ez a törvény a bizottságok és a parlament elé, de legalább legyen meg mögötte a többpárti konszenzus, hiszen ha ez az álláspont és ez a hozzáállás, akkor ebből a kétharmados törvények sajnos el fognak vérezni, mert ilyen alapon nem támogatható, mint ahogy Sisák Imre is az érveit felsorakoztatta és elmondta.

A másik kérdés: én örülök annak, hogy a tűzoltók korkedvezményének kérdése tulajdonképpen nem kerül ki ebből a kérdéskörből.

Itt a globális felmelegedés, valamint azoknak a törvényeknek az alkalmazása és szigorú betartatása… - ha kimennek Ausztriába, nem látnak avartüzeket olyan mértékben, hogy az állampolgárok égetik el a száraz növényeket. Miért nem? Dioxinhatása van. Erdőtűz esetén, avartűz esetén a tűzoltók mennek ki - tulajdonképpen maximálisan ki vannak téve ennek a folyamatnak. Azt hiszem, ha Juscsenko arcára valaki ránéz, körülbelül sejtheti, hogy mit jelent a dioxin. Tehát ezeket a kérdéseket is tényleg rendezni kellene, és a teljesen új kihívásoknak megfelelően, akár technikai, technológiai szempontból, akár vegyi szempontból, én azt mondom, azt kérném a kormányzó pártok részéről, hogy valóban egy olyan rendszert kialakítani, hogy a legkisebb beosztású személy esetében is a megfelelő képzés történjen meg.

(11.10)

És ez úgy történjen meg, hogy adott esetben a környezetvédelmi, az oktatási rendszeren keresztül, összehangolva, hiszen ha a környezetvédelem területén nem kapják meg azt a sajátságos képzési formát, ami teljes tudatúvá tudja tenni azt a személyt, aki tulajdonképpen az állampolgárok érdekében akár vezényléssel, akár meghatározással él, és ha hiányos a felkészülése… - nem biztos, hogy a polgármestereknek kell adott esetben vegyi kérdésekben abszolút képzettnek lenniük, de akik felelősek az adott területért, az adott térségért, az adott megyéért, azoknak igenis magas szintű képzettséget kell biztosítani, és a forrást ezekhez is meg kell teremteni. Mert én úgy érzem, hogy ezek sajnos hiányoznak magából a rendszerből, és ezt a kérdést is valahol tényleg az önkormányzatok finanszírozásán belül, külön normatíva, és emelkedő normatíva szintjén kellene megvalósítani.

Ez hiányzik, higgye el képviselőtársam, hogy hiányzik. Van egy normatíva, ezt megadják, utána az önkormányzatok ezt valamilyen mértékben tudják biztosítani, de a fejlesztésekre, a fejlődésre, a képzésre, a naprakész állapot megjelenítésére ezek nem elegendőek. Nem elegendőek az állampolgárok felkészítésére, az állampolgárokkal történő gyakorlás kérdésére ezek abszolút nem elegendőek. Tehát ebben igenis lépni kell.

És én még egyszer szeretném kérni, ugyan a mai napi parlamenti ülés zárásáig lehet benyújtani módosító indítványokat, én azt kérném, hogy próbáljunk adott esetben egy héttel később még lehetőséget biztosítani arra, többpárti egyeztetéssel azokban a kritikus kérdésekben valóban megegyezésre jutni, amelyek alapján lehetővé válik az, hogy ez a törvény valóban át tudjon menni. Hiszen az uniós előírásokhoz nekünk is csatlakozni kell, de azt hiszem, úgy, ahogy a világ egészségügye, tulajdonképpen a katasztrófavédelem sem ismer határokat, ebben a kérdésben tényleg mindenképpen konszenzusra kellene jutni. Erre kérem képviselőtársaimat.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu