PÁL TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Természetesen én sem fogom kihasználni a nyolcperces időkeretet, mert azt gondolom, hogy amit Avarkeszi képviselő úr elmondott az expozéjában, az teljesen kerek volt és teljesen érthető. Mégis két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik: nagyon fontosnak tartom, hogy a közigazgatási eljárási törvény szellemének megfelel. Tehát ha most az államigazgatási oldalát nézem annak a javaslatnak, amit képviselőtársam tett, akkor azt kell mondanom, hogy ez összhangban van a közigazgatási eljárásról szóló törvényünk szellemével, hogy minél egyszerűbb legyen az eljárás, hogy ez a bizonyos egyablakos ügyintézés érvényesüljön. Fontosnak tartom, hogy ez mindenki számára nyitott legyen, és valóban együtt tudjanak ebben a hivatalok dolgozni, meglegyen a megfelelő összhang.
A másik dolog nem ennyire a törvényalkotásról vagy az eljárási rendről szól, hanem inkább egy emocionális, egy érzelmi oldal. Én magam elég sokszor, míg a ferencvárosi önkormányzatban alpolgármesterként dolgoztam, állampolgársági esküt végeztem és vetettem ki ilyen eskütételt, nagyon sokan voltak. Nagyon megható pillanatok voltak ezek. Kétségtelenül emeli ennek az eskütételnek a színvonalát az, amikor nemcsak a honosításról, a visszahonosításról szóló okiratot lehet átadni, amit a köztársasági elnök ír alá, hanem ha ott valóban megtörténik, hogy a személyazonosságát igazoló iratokat is megkapja, a kártyát megkapja az érintett, az esküt tett, azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly pillanat az ő életükben. Sokszor ezzel az esküvel egy igen hosszadalmas procedúra zárul le, és ha minden okiratot, minden dokumentumot megkapnak ahhoz, hogy valóban az új életet elkezdjék itt Magyarországon, akkor azt gondolom, hogy ez tényleg azt segíti, hogy akiknek ilyen szándékuk van, azoknak az érzelmi kötődése Magyarországhoz erősebb legyen. Egyben lezárul egy folyamat, a honosítási folyamat, és egyben elindul egy új folyamat.
Én magam ezt egy nagyon komoly ünnepi pillanatnak tartom, ezért is támogatom a beterjesztett törvényjavaslatot, és a magam részéről az államigazgatási oldalát és - mint ahogy jeleztem - az emocionális, az érzelmi oldalát is nagyon fontosnak tartom.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés